Nagyvilág

Véletlenül 12 társát ölte meg az Iszlám Állam egyik öngyilkos merénylője

A testére szerelt bomba akkor robbant fel, amikor társai búcsúztatták a robbantásra készülő terroristát.

A tervezettnél hamarabb robbant fel az Iszlám Állam egyik öngyilkos merénylőjére szerelt bomba, és a robbanás véletlenül megölte a szervezet 12 tagját is – közölte az iraki Dijála kormányzóság rendőrfőkapitánya. Jassem al-Saadi vezérőrnagy közleménye szerint az eset Baakúba városától északkeletre történt – írta az IraqiNews.com.

A bomba a rendőrfőkapitány elmondása szerint akkor történt, amikor az öngyilkos merénylő bajtársai elbúcsúztatták a halálba készülő társukat. A robbanásban csak ők haltak meg. Azt nem közölték, hogy az eset mikor történt.

Az elmúlt napokban egyre több – a BBC adatai szerint az elmúlt négy napban nyolcvanöngyilkos merényletet hajtott végre az Iszlám Állam, ahogy kezdik őket visszaszorítani őket Irakban, és főleg Moszulban. 

Hamar összeroppant az ISIS öngyilkos támadása
Öngyilkos merénylőkkel próbáltak rést ütni a pajzson, csekély sikerrel. Szorul a hurok, már nagyon közel van az iraki hadsereg a végső diadalhoz.

Salam al-Obeidi alezredes az AFP francia hírügynökségnek elmondta: a szervezetnek „már csak pár száz harcosa” maradhatott Moszulban, ahol már csak egy kis területet ellenőriznek. És mivel nem adják meg magukat, egyik utolsó esélyük a halálra, ha felrobbantják magukat – közölte az AFP-vel Mohammed al-Tamim alezredes.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik