Nagyvilág

Valls kilép a Szocialista Pártból

Manuel Valls volt francia miniszterelnök kedden bejelentette, hogy kilép a szétesőben lévő Szocialista Pártból. A politikus a tavaszi elnökválasztáson saját pártja jelöltjével szemben Emmanuel Macront, a májusban elnökké választott volt gazdasági miniszterét támogatta.

Politikai életem egy része véget ér. Elhagyom a Szocialista Pártot, vagy a Szocialista Párt hagy el engem, mondta a volt kormányfő a helyi RTL rádióban.

A 54 éves Manuel Valls Barcelonában született, gyerekként érkezett a családjával Franciaországba, s 17 éves kora óta a szocialisták soraiban politizált, felnőttként kapta meg a francia állampolgárságot.

A tabudöntögetőnek számító és tekintélyelvű személyiségéről ismert baloldali politikus 2014 és 2016 között volt Francois Hollande államfő kormányának miniszterelnöke. Már ezen időszak alatt is heves vitákban állt saját pártjával, amelynek balszárnya a nemzetgyűlésben megakadályozta a liberális gazdasági reformintézkedések beindítását, s túlságosan rendpártinak tartotta a miniszterelnököt.

Manuel Valls januárban elindult a baloldal államfőjelölt-állító választásán, ahol alulmaradt Benoit Hamonnal szemben, majd a kampányban Emmanuel Macront támogatta. A júniusi nemzetgyűlési választásokon Valls az “elnöki többségért kampányolt”, s Párizshoz közeli választókörzetében, Evry városában, ahol korábban polgármester is volt, újraválasztották képviselőnek.

A nemzetgyűlésben a volt miniszterelnök egyelőre a kormánytöbbséget támogató független képviselő lesz, de nem kizárt, hogy saját balközép frakciót alakít vagy pedig csatlakozik az elnöki mozgalom, a Köztársaság lendületben (LREM) jelenleg 308 fős csoportjához.

Az új nemzetgyűlés, amelyben az LREM abszolút többséggel rendelkezik, délután tartja meg alakuló ülését.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik