Nagyvilág

Konkrét terve volt Kim Dzsongun likvidálására Dél-Koreának

Pak Gun Hje volt dél-koreai elnök titkos tervet szőtt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető eltávolítására, valamint az ezzel kapcsolatos nyomok eltüntetésére - jelentette hétfőn az Aszahi Simbun nevű japán napilap egy névtelenséget kérő dél-koreai tisztségviselőre hivatkozva.

Az illetékes, aki Pak Gun Hje Észak-Koreával kapcsolatos politikájának ismerője, elmondta, több más lehetőség mellett a phenjani rezsim vezetőjének meggyilkolására is szerepelt.

A lap úgy tudja: miután a két Korea közötti tanácskozások kedvezőtlenül értek véget, Pak Gun Hje 2015 decemberében jóváhagyta az észak-koreai rezsimváltásról szóló dokumentumot, amelynek végrehajtásával a dél-koreai Nemzeti Hírszerzési Szolgálatot (NIS) bízta meg.

Bár az iratban megfogalmazott terv nem ismert részleteiben, az abban leírt lehetőségek között felmerült Kim Dzsong Un lemondatása, politikai száműzetése, valamint meggyilkolása is.

Külön figyelmet fordítottak a szöuli szálak eltüntetésére ezekben a műveletekben, hiszen ha kiderül, hogy mindehhez hajszálnyi köze is van Dél-Koreának, azonnali katonai megtorlás lenne a következménye

– hangsúlyozta a tisztségviselő.

Fotó: Europress

Az illetékes szerint az összeesküvők egy baleset megszervezését tervezték vízen vagy közúton, hogy így tegyék el láb alól a phenjani rezsim vezetőjét, de a szigorú biztonsági intézkedések miatt nem sikerült megvalósítani egy ilyen küldetést.

Pak Gun Hjét tovább ingerelték országa északi szomszédjának 2016 januárjában és szeptemberében végrehajtott nukleáris tesztjei, ami miatt bírálni kezdte Kim Dzsong Unt beszédeiben.

Az illetékes ugyanakkor hangsúlyozta, a korrupciós botrányba keveredett és az idén lemondatott elnök az észak-koreai népet sosem tekintette ellenségének.

A májusban megválasztott utódja, Mun Dzse In dél-koreai elnök választási ígéretei között az szerepelt, hogy a párbeszédet fogja keresni Észak-Koreával.

(MTI, kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik