Nagyvilág

Világrekord: három és fél kilométerről lőtték agyon az Iszlám Állam harcosát

A kanadai mesterlövésznek ilyen távolságról már a Föld görbületét is figyelembe kellett vennie.

Hadtörténeti rekordot állított fel egy kanadai mesterlövész Irakban: 3450 méter távolságból lőtte le az Iszlám Állam egy harcosát. Ilyen távolságról még soha nem lőttek le senkit, legalábbis nincs róla hiteles adat – a mostani esetről viszont videofelvétel és más információk is rendelkezésre állnak.

A lövés után tíz másodpercig tartott, amíg a golyó célt ért. A kanadai The Globe and Mail című lap katonai forrása szerint „a rosszfiúknak fogalmuk sem volt, mi történt”. A szélsőségesek egyébként épp az iraki biztonsági erőket akarták megtámadni, ezt szakította félbe a mesterlövész, aki a kanadai különleges erők tagjaként harcolt Irakban.

A világrekorder eddig egy brit mesterlövész, Craig Harrison volt, aki egy tálib fegyverest lőtt le 2475 méter távolságból, 2009-ben. A mostani rekorder nevét biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra.

A The Globe and Mail forrása elmondta: rendkívüli precizitásra volt szükség ahhoz, hogy ilyen távolságból sikerüljön a lövés. Ez nem egyetlen ember munkáján múlt, a mesterlövészek mindig párban dolgoznak, az egyikük megfigyelőként van jelen. Ekkora távolságból figyelembe kellett venni a szelet és a Föld görbületét is. (A fotó illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik