Külföld
Vatikánváros, 2017. május 24.
A Donald Trump amerikai elnököt szállító autó a Vatikánba érkezik 2017. május 24-én.  (MTI/AP/Gregorio Borgia)

Trump: Nincs semmilyen hangfelvétel

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 06. 22. 20:52

Tagadja bármilyen felvétel létezését az amerikai elnök, ami a menesztett FBI-igazgató és az ő párbeszédét rögzítette volna.
Korábban a témában:

Kínos helyzetbe hozta magát Donald Trump amerikai elnök májusban, amikor a kirúgott FBI-igazgatónak, James Comey-nak üzent egy tweettel, amiben azt írta, Comey remélheti, hogy a beszélgetéseiket nem vette fel senki. Mindenki azt szűrte le egyből, hogy a Trump-Comey-beszélgetésekről kell lenniük hangfelvételeknek. Trump frissiben tweetelt csütörtökön, azt írta, nem volt és nem is lesz ilyen felvétele.

Erre azért volt szükség, mert már elég nagy volt a nyomás az elnökön, hogy virítsa az említett felvételeket végre. Az egyik ilyen történet szerint Trump és Comey februárban találkoztak a Fehér Házban. Ekkor történt meg állítólag, hogy az elnök megkérte az FBI igazgatóját, hogy ejtse nemzetbiztonsági tanácsadója, az oroszokkal haverkodó Michael Flynn elleni vizsgálatot.

Comey később a Kongresszus előtt megjelenve azt is hozzátette ehhez, Trump arra kérte, bizonyítsa hűségét. Comey amúgy azt mondta, reméli, vannak minderről hangfelvételek.

(BBC News)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.