Külföld

A moszkvai ortodox óhitűek püspöke szerint a szakáll megvéd a homoszexualitástól

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2017. 06. 22. 16:43

Egyáltalán nem kell borotválkozni – javasolja.
Korábban a témában:

Az ortodox egyház 1666-ban történt kettészakadása során megszületett óhitűeket háromszázötven éven át mellőzte (és hosszú ideig üldözte is) az orosz vezetés, míg három héttel ezelőtt újra az állam egy vezetője – jelen esetben Vlagyimir Putyin – lépett be egy templomukba.

Ez persze azonnal a csoportra, illetve vezetőjükre, Kornyilij metropolitára terelte a figyelmet.  A püspököt az orosz nemzeti hírügynökség kérdezte, a beszélgetés során pedig a saját nemükhöz vonzódó férfiakról is szó került.

A pátriárka nem finomkodott, és kijelentette, hogy a szakállas férfiakat kevésbé kísértik meg az azonos neműekkel folytatott kapcsolat ördögei, így fel kellene hagyniuk a borotválkozással, hogy ezzel megvédhessék magukat a homoszexualitástól.

“Az Úr lefektetett bizonyos szabályokat. Isten mindenkit szakállal teremtett. Senki sem ellenkezhet a teremtőjével. Irtózatos látni azt, ahogyan a férfi divat, illetve a hajviseletek változnak.”

– mondta, de volt ideje a hanyatló Nyugatnak is odacsapni egyet:

“A szakállak fontossága mára teljesen elvesztette jelentőségét a katolikus Nyugaton.”

Nem ez volt egyébként az elmúlt hetek legmeredekebb megállapítása a témában, hiszen hogyan is felejthetnénk el a Magyarországhoz is több szállal kötődő albán klinikai szakpszichológus, Rita Strakosha tanulmányát, ami elképesztő megállapításokat vonultatott fel – ha lemaradt volna róla, ezeket most jól pontokba is szedjük:

  • „A homoszexuálisok [gyakran esznek] nagy mennyiségű, magas glikémiás indexű ételeket és zsírt, illetve kiegyensúlyozatlan, szénhidrátgazdag az étrendjük. Számos kutatás mutat rá a homoszexuálisok közt egyre nagyobb méreteket öltő túlsúlyosságra.”
  • „A meleg férfiak, illetve leszbikus, vagy biszexuális nők több cukros üdítőitalt fogyasztanak, mint a heteroszexuális társaik.”
  • „A magas kalóriatartalmú étrendekhez, illetve alkoholos italokhoz való hozzáférés korábban csak egy szűk elitréteg számára volt elérhető. A homoszexualitás abban a rétegben gyakoribbnak tűnik.”

A megoldási javaslatra viszont egyszerűen már nincs szó, hiszen a sokszor évtizedes – sőt, egy esetben közel kétezer éves – forrásokra hivatkozó nő szerint

az alkoholról, cukorról, zsírokról, fagyasztott termékekről, fűszeres ételekről, citrusfélékről (?) és szénsavas italokról való lemondás, valamint a mesterséges fények használatának nélkülözése (mert nem hiába ment le a nap!) esetén „megelőzhető a homoszexuális érdeklődés visszatérése”, az egészséges, cukormentes diéta, a magas glikémiás indexű ételek fogyasztásának visszaszorítása, illetve rendszeres és mély alvás pedig teljesen „meggyógyítja” a homoszexualitást.

Fotók: Kremlin
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.