Nagyvilág

Megjelentek a katasztrófaturisták a kiégett londoni toronyháznál

Még mindig nem tudni, pontosan hány áldozata van annak a londonit tűzvésznek, melynek során teljesen kiégett a 24 emeletes, Grenfell Tower nevű toronyház. A tűz egy hete, június 14-én hajnalban kezdődött, de a tűzoltóknak még másnap kora délutánra sem sikerült minden tűzfészket kioltaniuk.

A hivatalos jelentések szerint, egy héttel a tragédia után 79 embert tartanak nyilván halottként, vagy eltűntként, de a hatóságok szerint ez a szám még emelkedni fog, noha abban is biztosak, hogy nem fognak tudni minden áldozatot beazonosítani.

A London nyugati részén álló, elfeketedett épületcsontváz környékét azóta ellepték a katasztrófaturisták, akik nem csak a romokat, az odaveszett embereknek tiszteletére elhelyezett emlékeket fotózzák, hanem saját magukat is, a tragédia helyszínével a háttérben. Nemrég megjelentek a környéken a „Kérjük, ne fotózzanak!”, illetve a „Kérjük, ne szelfizzenek!”feliratok.


Wayne Kilo Lewis, aki hatéves kora óta, azaz már harminc éve élt a kiégett épületben, azt mondja, nagyon elkeseríti és dühíti az emberek érzéketlensége. A férfi, aki több barátját is elveszítette a katasztrófában elmesélte, hogy bár helyiek és önkéntesek folyamatosan arra kérik a látogatókat, mutassanak némi tiszteletet, azok mintha meg sem hallanák.

„Undorító ez a fajta viselkedés, hiszen itt emberek gyászolnak, és nem akarják, hogy közben idegenek bámészkodjanak körülöttük” – mondja Lewis, aki azt fájlalja legjobban, hogy sokanb úgy viselkednek a kiégett torony körül, mintha valami buliban lennének, de az eszükbe sem jut, hogy valakitől megkérdezzék, hogyan segíthetnének.

A férfi nincs egyedül a véleményével: a Twitteren egyre többen átkozzák felháborodott posztokban a katasztrófaturistákat.

(via The Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik