Nagyvilág

Ma van a menekültek világnapja

43 millió ember menekül ma valami elől a világban.

A világsajtó által utóbbi két évben legtöbbet használt kifejezések egyike a menekült (refugee).
Ennek ellenére a világ menekültjeinek valódi életéről, sorsáról, tragédiájáról vajmi keveset beszélünk.

A menekültkérdésről, vagy más szóhasználattal (és gondolatmenettel) menekültválságról, európai migrációs válságról a szíriai háború kirobbanása óta esik szó folyamatosan, hiszen először akkor kaptuk fel a fejünket, amikor 2015 áprilisában 1200 illegális bevándorlóval a fedélzetén öt hajó süllyedt el a Földközi-tengeren, Európa partjainál.

Hogy azóta mi történt és mi történik, szinte lehetetlen megmondani politikai állásfoglalás nélkül, hiszen a menekültválságot kirobbantó okok együttesével csak nagyon kevesen vannak tisztában, a témakörben érdeklődő átlagembernek marad a média a legtöbb esetben hol innen, hol onnan befolyásolt híráradata. Közben rávetült a menekültkérdésre a terrorizmus árnyéka is, így ma már ez irányú elfogultságunk is csak nehezíti a megértést.

Menekültek viszont azóta léteznek, mióta az első ősembercsoport botokat ragadott és rátámadt a másikra. És ugyanezen okból sosem fognak eltűnni a Föld színéről. Ha üldöző van, üldözött is lesz.

A menekültek jelentős része kisgyerek

Fotók ezrei járják be az internetet, melyek különféle menekülttáborokban, vagy épp a tengeren készülnek. Ezek a képek segítenének nekünk abban, hogy el tudjuk képzelni a menekültet. Egy ember, aki néhány szál szakadt ruhában, ijedt tekintettel várja a sorsát. Többnyire a bőrszíne is más, mint a miénk. Nem tudjuk, mi a neve, honnan jött, hová tart. Fel kell ruháznunk tehát személyiséggel, hogy viszonyulni tudjunk hozzá. Ekkor jön képbe a politika. Az egyik oldalról megkapjuk a bombázás elől fejvesztve rohanó átlagember karakterrajzát. Orvos? Tanár? Szakács? Munkás? Tökéletesen olyan, mint mi. És nem akar meghalni. A másik oldalon sátáni képet festenek a menekültről: erőszakos gyarmatosító, aki ártatlannak álcázza magát, hozza a gyerekeit, hogy aztán elvegye az európaiaktól a földet és kolonizálja azt minél gyorsabban. A menekült közben menekül. Hallja, hogy itt jobb lehet. Mondják neki. Azt persze már nem, hogy ez az egész sokkal nehezebb lesz, mint azt gondolta volna. Másoktól azt hallja, hogy jobb, ha visszafordul, itt nem kérünk belőle. De őt ez nem érdekli. Ő menekül tovább.

Az UNICEF legfrissebb jelentése szerint Földünkön jelenleg mintegy 43 millió ember menekül, s közülük minden második gyermek. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének 3. cikke szerint “a gyermekek érdeke mindenek felett áll”. Tények kontra elmélet.

Milliók igyekeznek segíteni világszerte. Élelmiszerrel, adományokkal, lelkes beszédekkel, segélykoncertekkel. A menekült közben menekül. Világnapja is van. Csak éppen azt nem nem lehet tudni soha, hogy mi lesz vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik