Nagyvilág

Letartoztattak egy férfit, mert kinyitogatta hullazsákokat, és lefotózta a londoni tűzvész áldozatait

Letartóztatott egy férfit a londoni rendőrség, mert a kiégett Grenfell torony mellett kinyitogatta a hullazsákokat, hogy lefotózhassa a tűzvész áldozatait. A képeket a Facebook-ra posztolta, és azzal védekezett, hogy az áldozatok azonosításában szeretett volna segíteni.

A Metropolitan Police közleményében az áll, hogy a 43 éves férfit szerdán este 6 órakor tartóztatták le a Latimer Road metróállomás mellett. Sértő tartalmak terjesztésével, illetve a halottkém munkájának akadályozásával gyanúsítják.

A brit Metro azt írja, hogy bár sokan jelentették a Facebooknbak a felkavaró fotókat, szerdán késő este még mindig láthatók voltak a közösségi portálon.

„Felismeri valaki ezt a holttestet, ami a lakásom előtt fekszik már két órája?” – kérdezte egyik posztjában a gyanúsított, majd öt fotót töltött fel az áldozatról.

A North Kensingtonban álló, 24 emeletes Grenfell toronyban szerdán, kora hajnalban ütött ki tűz, majd az egész épület kiégett, az oltását még csütörtök kora délutánra sem fejezték be teljesen. A hatóságok eddig 17 halálos áldozatról tudnak, a tűz oka egyelőre ismeretlen.

(via Metro)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik