Nagyvilág

Az utasokat mentette a haldokló buszsofőr

Menet közben kapott szívrohamot, de utolsó erejével még biztonságosan megállította járművét, életeket mentve ezzel.

Hősként ünnepelnek Kínában egy 42 éves sanghaji buszsofőrt, aki a volán mögött kapott szívrohamot, de utolsó erejével még biztonságosan félreállította a járművét, amin tíz ember utazott – jelentette a helyi sajtó. A beszámolók szerint az utasok siettek a vezetőülésben ájultan összeeső Xie Shihai segítségére, akinek lába még akkor is a fékpedált nyomta, amikor kiemelték az ülésből.

Egy, a buszon készült mobiltelefonos videón látni lehet, ahogy az egyik utas megpróbálja újraéleszteni a férfit, szívmasszázst alkalmazva rajta. A sofőr a beszámolók szerint még életben volt, amikor az utasok által riasztott mentősök kiérkeztek a helyszínre, de már nem tudták megmenteni az életét.

Utasok próbálják megmenteni a buszsofőr életét. 

Az előző hét csütörtökön meghalt Xie 2010 óta dolgozott a Shangnan busztársaságnál. A cég a helyi sajtónak elmondta: kétezer sofőrt alkalmaznak, akiknek évente egészségügyi vizsgálaton kell átesniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik