Nagyvilág

Szabadlábon az egyik leghírhedtebb terrorista

Több mint 23 év után, kedden elhagyhatta a börtönt a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet egyik leghírhedtebb tagja, a "La Tigresa" néven ismert Idoia López Riano.

A most 52 éves asszonyt eredetileg 2000 éves börtönbüntetésre ítélték 23 ember életének kioltásáért.

José Luis Rodríguez Zapatero szocialista kormányfő 2010-ben lehetővé tette a büntetések csökkentését azoknál a bandatagoknál, akik bűnbánatot tanúsítanak, elhatárolódnak a terrorszervezettől, és bocsánatot kérnek az áldozatok hozzátartozóitól.

La Tigresa, a spanyol igazságszolgáltatásnak eljuttatott levelében úgy fogalmazott, hogy hiba volt annak idején belépnie a terrorszervezetbe.

A nő 18 éves volt, amikor csatlakozott az ETA-hoz, eleinte bojkottokban, szabotázs akciókban vett részt, majd belépett az úgynevezett Madrid-kommandóba, amely abban az időben az egyik legaktívabb erőszakos sejtje volt a szervezetnek.

Bombamerényletük 1986. július 14-én Madridban 12 csendőr életét oltotta ki, majd még abban az évben támadást kíséreltek meg a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke, Antonio Hernández Gil ellen.

La Tigresa 1986-ban Algériába menekült, majd öt év után visszatért, és az úgynevezett Ekaitz-kommandó tagjaként barcelonai, valenciai, alicantei és murciai támadásokban vett részt.

1994-ben fogták el Franciaországban, ahonnan 2001-ben adták ki Spanyolországnak.

A spanyol sajtóban megjelent értékelés szerint La Tigresa mind egyes, általa kioltott életért egy évet ült börtönben.

Az ETA 1959-ben jött létre. A Baszkföld és Navarra függetlenségéért harcoló terrorszervezet 2011-ben jelentette be, hogy felhagy a fegyveres küzdelemmel. Idén áprilisban pedig átadta 12 titkos fegyverraktárának listáját a francia hatóságoknak.

Az évtizedek alatt a hivatalos adatok szerint a baszk terroristák által elkövetett merényletekben 829 ember halt meg. Franciaország, főleg a spanyol határ környéke, ahol a baszkok lakta terület keleti része is fekszik, hagyományosan az ETA hátországa volt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik