Külföld

Meghalt a kisbabájuk, mert a gyógyszeres kezelés helyett a hittel való gyógyítást választották

24.hu
24.hu

2017. 06. 13. 09:04

A kislány 24 éves édesanyját, Sarah Mitchell-t és a 21 éves apát, Travis Mitchell-t hétfőn tartóztatták le a rendőrök. A keresztény párt azzal vádolják, hogy nem engedték az orvosoknak, hogy gyógyszerekkel kezeljék a súlyos fertőzés miatt szenvedő gyermeküket.

A szülők miután megtagadták orvosi segítséget, úgy döntöttek, hogy a hit erejével próbálják meggyógyítani a lányukat.

Sarah március 5-én ikerlányoknak adott életet egy oregoni családi házban, ahol az egyik kicsi rögtön belehalt a szülés után jelentkező légzési szövődményekbe. A szakértők szerint lett volna esély megmenteni a baba életét, ha a helyszínen orvos is tartózkodik. Mint kiderült, a pár a Christ Chruch szélsőséges vallási szervezet követője. Az ehhez a csoporthoz tartozó hívők megtagadnak mindenféle modern orvostudományhoz kapcsolódó kezelést.

A pár ellen jelenleg gondolatlanság és gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség.

A Mitchell házaspár az otthon történt haláleset után sem hívott segítséget, pedig már akkor is sejteni lehetett, hogy az életben maradt kislánynak is szüksége lehet egészségügyi ellátásra. A hatóságokhoz csak akkor jutott el az ügy, amikor az egyik egyházbeli vezető, Carl Hansen értesítette őket.

A párt végül sikerült meggyőzni arról, a babának segítségre van szüksége. A helyi egyházközösség tagjait már többször is elítélték amiatt, hogy nem értesítették a mentőket akkor sem, amikor szükség lett volna rá. Többször történt hasonló incidens Mitchell sógorával és testvérével is.

A Christ Church nevű vallási szervezet Oregon és Idaho államban működik, mintegy 1000 tagot számlál.

Metro

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.