Nagyvilág

Megölte újszülöttjét, mert félt, tönkre fogja tenni a karrierjét

A 26 éves brit nő 15 szúrással gyilkolta meg az otthonában, a vécén megszült kislányt, akinek testét a konyhai szemetesbe dobta ki.

Rögtön a szülés után megölte újszülött kislányát egy 26 éves nő az angliai Burnley városában található otthonában, miközben a gyerek apja egy zombis videójátékkal játszott, és az egészből semmit sem vett észre – jelentette a brit sajtó. Rachel Tunstill ellen emberölés vádjával indítottak eljárást, és tárgyalása még tart a lancasteri Preston egyik bíróságán.

Az ügyészség szerint a nő azért ölte meg még január 14-én kislányát, mert félt, hogy a gyerek a karrierje útjába fog állni. Tunstillnek a megelőző egy évben több vetélése is volt, és fennáll a gyanú, hogy azokat szándékosan idézte elő. Mobiltelefonján több internetes keresést is találtak, köztük olyanokat, hogy „hogyan lehet abortuszt előidézni”.

Az igazságügyi pszichológiából diplomázott nő a vád szerint egy ollóval ölte meg újszülött kislányát, Mia Kellyt. A kicsit 15-ször szúrta meg, majd testét két műanyag zacskóba rakta és a konyhai szemetesbe dobta ki.

A rendőrség két nappal később kezdett el foglalkozni az esettel, miután a nő bement egy helyi kórházba, azt állítva, hogy „vetélésé nem volt teljes”. A vizsgálatok megállapították, hogy testében még ott volt a méhlepény, és a hozzá kapcsolódó köldökzsinór.

A házhoz kivonuló rendőrök először az apát, a 31 éves Ryan Kellyt vették őrizetbe a kislány megölése miatt. Azonban hamar kiderült, hogy a férfi csak akkor hallott először a gyerekről, amikor a rendőrök megtalálták az újszülött testét a konyhai szemetesben.

A bíróság előtt elhangzott: az apa egy videójátékkal játszott az alatt a három óra alatt, amíg Tunstill a fürdőbe zárkózva megszülte, majd megölte kislányát. Kelly azt hitte, barátnőjének csak egy újabb vetélése van, és mivel a nő azt mondta neki, minden rendben van, nem aggódott miatta, és nincsen szükséges orvosi segítségre. A férfi azt elismerte, hogy a gyilkos fegyvert ő adta be neki az ajtón keresztül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik