Nagyvilág

Elengedték Kadhafi fiát

A líbiai Tobrukban székelő parlament amnesztiarendelete alapján több mint öt évi fogva tartása után szabadon engedték Moammer el-Kadhafi néhai líbiai diktátor kisebbik fiát – közölte szombaton a milícia, amelynek feladata volt Szeif al-Iszlám Kadhafi őrzése.

Szeif al-Iszlámot a Tripolitól 170 kilométerrel délre fekvő Zintán városban tartották fogva, amely az Abu Bakr asz-Sziddik Zászlóalj nevű milícia ellenőrzése alatt áll. Pénteken engedték szabadon, de biztonsága érdekében nem árulták el, hogy azóta hol tartózkodik. A hírügynökségek szerint nem világos, hogy a Halifa Haftár tábornok vezette tobruki hatalom parlamentje mikor fogadta el az amnesztiarendeletet.

2011 novemberében a szökésben lévő Szeif al-Iszlámot, apja kémfőnökével együtt, ugyanez a milícia fogta el, miután a népfelkelés megdöntötte a több mint 40 éve tartó diktatúrát. Moammer el-Kadhafit 2011 októberében fogták el és ölték meg az ország akkori ideiglenes vezetésének fegyveresei.

Szeif al-Iszlámot a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús és emberiesség elleni bűnök miatt körözi. Az ICC 2011. június 27-én adott ki ellene elfogatóparancsot. Egy tripoli bíróság pedig 2015-ben halálra ítélte őt olyan állítólagos gyilkosságok vádjával, amelyeket a hatalom emberei a 2011-es felkelés során követtek el. Így vita van az ICC és Tripoli között abban, hogy melyikük ítélkezhet a Kadhafi-fiú felett.

Líbiában káosz uralkodik. A tobruki kormány mellett még két rivális kormány létezik, mindkettő a fővárosban, az egyik a Fájez esz-Szarrádzs vezette nemzeti egységkormány, amelyet a nemzetközi közösség támogat, a másik az önjelölt “nemzeti megmentés kormánya”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik