Nagyvilág

Trump fiának a demokraták “még csak nem is emberek”

Azért nem, mert akadályozzák programja végrehajtásában az apját.

Donald Trump kisebbik fia a republikánusokhoz közelálló Fox televízió kedd esti műsorában ragadtatta magát a különös mondatra, miközben éppen elítélte a gyűlölködőket.

Soha nem láttam még ennyi gyűlöletet.

Eric Trump a tévé egyik sztárriporterének, Sean Hannitynek az apját hevesen bíráló demokratákról azt mondta:

ezek számomra még csak nem is emberek.

Ezt követően ostorozta az erkölcs hiányát, aggódott az Egyesült Államokban tapasztalható gyűlölködés miatt, mondván,

a mi országunk ennél többet érdemel.

Az ifjabb Trump külön kitért a demokratákra, szerinte a párt

éppen szétrobbanóban van, s azért akadályoznak mindent, mert nincs saját üzenetük.

Azt mondta, a demokraták hétszer annyit költöttek kampányra, mint az apja, mégis elveszítették az elnökválasztást, a pártnak pedig nincs is rátermett vezetője. A demokraták még nem reagáltak a Trump-fiú szokatlanul kemény kijelentéseire.

Eric Trump idén lesz 33 éves, tíz éve saját magáról nevezett el egy alapítványt, ami egy gyerekkórháznak gyűjt pénzt. Volt már a Forbes magazin 30 sikeres 30 év alatti listáján (persze ingatlan kategóriában) és a sógora által kiadott New York Observer beválasztotta a 20 fontos filantróp fiatal közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik