Külföld

Tengerbe zuhant egy mianmari katonai repülőgép

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2017. 06. 07. 13:09

Cikkünk folyamatosan frissül.

A katonai repülőgép fedélzetén 105 utas és a személyzet 11 tagja tartózkodott, amikor eltűnt a radarról.

A kommunikáció helyi idő szerint 13 óra 35 perckor szakadt meg a géppel.

A hadsereg szóvivője az AFP-nek elmondta, a járműnek Myeik és Yangon városa között, Dawei közelében veszett nyoma.

A New York Times azt írja, az eltűntek nagy része a katonák hozzátartozói.

A mentőcsapatok már a helyszínre indultak.

Frissítés:

Az Andamán-tengerbe zuhant az a katonai repülőgép, amely több mint száz utassal a fedélzetén korábban eltűnt a radarok képernyőjéről, nem sokkal azután, hogy felszállt a Mianmar déli részében fekvő Myeik városából – közölték helyi sajtóforrások, a repülőgép törzsét megtalálták a tengerben.

A vezérkari főnök hivatalának korábbi tájékoztatása szerint a repülőgép helyi idő szerint délután fél 2 után pár perccel elérte az 5400 méteres magasságot, amikor a szintén dél-mianmari Daweitől 32 kilométerre nyugatra eltűnt a radarok képernyőjéről. A Dawei környékét átfésülő csapatok később megtalálták a repülőgép törzsét a városhoz közeli vizekben – közölte a Voa Burmese mianmari hírportál.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.