London, 2017. június 5.
Nyomozók a londoni London Bridge közelében 2017. június 5-én. Június 3-án éjjel három merénylõ egy furgonnal gyalogosok közé hajtott a hídon, majd a közeli piac, a Borough Market környékén késsel támadt a járókelõkre. Hét ember életét vesztette, negyvennyolc megsebesült. (MTI/AP/Alastair Grant)
Külföld

Megnevezték a harmadik londoni terroristát és a harmadik áldozatot is

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2017. 06. 06. 12:26

Korábban a témában:

A marokkói-olasz Youssef Zaghba a harmadik, eddig meg nem nevezett elkövető.

Őt először az olasz lap, a Corriere della Sera nevezte meg. Apja marokkói, anyja olasz, aki jelenleg is Bologna városában él. A napilap értesülései szerint a férfi 1995-ben született a marokkói Fezben. Marokkóban és Bolognában is élt.

A feltételezett terroristát 2016-ban az olasz hatóságok feltartóztatták, amikor Törökországba akart repülővel eljutni, hogy onnan Szíriába utazzon tovább. Lefoglalták útlevelét és telefonját, amelyen nem találtak szélsőséges tartalmat, csak vallásos üzeneteket és oldalakat. Nemzetközi terrorizmus gyanújával feljelentették, de nem emeltek ellene vádat. Az olasz hatóságok jelenlétét és mozgását – mint idegen harcosét – a marokkói és a brit hatóságoknak is jelezték.

Olasz források úgy tudják, hogy egy londoni étteremben dolgozott, és folyamatos kapcsolatban állt az anyjával. Utoljára 2016-ban járt Olaszországban.  Később a Scotland Yard hivatalosan is megerősítette, ő a harmadik merénylő. A londoni rendőrség szerint Youssef Zaghba London keleti negyedeiben lakott, és nem hívta fel magára sem a Scotland Yard, sem a brit elhárítás (MI5) figyelmét.

London, 2017. június 6.
A londoni rendõrség által 2017. június 6-án közreadott, keltezetlen kép Youssef Zaghbáról, a londoni merénylet egyik elkövetõjérõl. Zaghba és két társa június 3-án éjjel gyalogosok közé hajtott furgonnal a London Bridge belvárosi hídon, majd a közeli piac, a Borough Market környékén késsel támadt a járókelõkre. Hét ember életét vesztette, negyvennyolc megsebesült. (MTI/EPA/Londoni rendõrség)
(MTI/EPA/Londoni rendõrség)

Két társát már hétfőn megnevezték, Khuram Shazad Butt  27 éves volt, házas, gyermekei is voltak és évek óta a kelet-londoni Barkingban lakott. Úgy tudni, Pakisztánban radikalizálódott, ott is született, de brit állampolgár volt.

Társát Rachid Redouane-nak hívják és 30 éves volt. Ő marokkóinak és líbiainak vallotta magát.

Vasárnap éjjeli hírügynökségi közlések szerint az Iszlám Állam már a merénylet előtt, a szombat reggeli órákban felhívást tett közzé a Telegram internetes oldalon, és ebben ismét arra sürgette követőit, hogy teherautókkal, késekkel és lőfegyverekkel kövessenek el támadásokat a “keresztesek” ellen a ramadán – a most zajló böjti hónap – idején.

Szombat este egy fehér furgon gyalogosokat ütött el a London hídon. A jármű ezután a Borough Market piachoz hajtott tovább, ahol három férfi kiszállt és sok embert megkéselt. Az elkövetőkkel a rendőrség végzett. A merényletben hét ember meghalt, 48-at kórházba szállítottak, közülük 36-an vannak még ott, 18 sérült állapota súlyos.

Megnevezték a harmadik áldozatot is, ő a 28 éves ausztrál Kirsty Boden, a családja tudatta, hogy meghalt a terrortámadásban, Londonban dolgozott.

Az eddigi két nevesített áldozat a 32 éves londoni  James McMullan, valamint a 30 éves kanadai Christine Archibald voltak.

(BBC, El País)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Harry Potter author J.K Rowling attends the world premiere of Harry Potter and the Deathly Hallows - Part 2 in central London on July 7, 2011.  Thousands of Harry Potter fanatics screamed for the stars of the epic movie series as they hit the London red carpet for the final film's world premiere.
AFP PHOTO / CARL COURT / AFP PHOTO / CARL COURT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.