Nagyvilág

Felhúzta magát szex után a pornósztár, még a rendőröknek is a helyszínre kellett vonulniuk

A fiatal, mindössze 23 éves feltörekvő pornósztár, Dakota Skye ezúttal nem úgy került be a köztudatba, ahogyan azt szerette volna. A felnőttfilmesre ugyanis nemrég rá kellett hívni a rendőrséget, olyan durván bántalmazta a barátját. A lány azon kapta fel a vizet, hogy a férfi, miután szexeltek, az ő telefonját kezdte nyomogatni.

Dakotának ez annyira nem tetszett, hogy a végén ököllel arcon vágta a barátját, aki komoly sérüléseket szenvedett.

Lauren Kaye Scottot (így hívják eredetileg a lányt) a helyszínre érkező járőrök is alig tudták lenyugtatni, így be kellett vinniük a rendőrségre, ahol rabosították.

Felhúzta magát szex után a pornósztár, még a rendőröknek is a helyszínre kellett vonulniuk 1
Dakoty Skye Fotó: Mirror.co.uk

A rendőrség adatai szerint a lány barátjának lakásából hívták a 911-es segélyhívót, így valószínűleg maga a sértett hívta rá a rendőröket a barátnőjére. A férfi arcában egyébként több csont megrepedt, az ajkai pedig felszakadtak. A sebeit a helyi kórházban látták el.

A fiatal lány egyébként hat hónapja volt együtt a férfival, akitől most eltiltotta a bíróság.

Mirror

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik