Nagyvilág

Nem halasztják el a brit választásokat

Theresa May brit miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy a terveknek megfelelően megtartják jövő csütörtökön az előrehozott parlamenti választásokat Nagy-Britanniában.

Terrortámadás Londonban - Amit eddig tudunk
Heten meghaltak, három támadót agyonlőttek. Gázoltak és késeltek Londonban.

May hozzátette: a szombat éjjeli londoni merénylet miatt a kormányzó Konzervatív Párt és a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vasárnapra felfüggeszti kampányát, de a választási kampány hétfőn folytatódik.

Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) nevű EU-ellenes politikai erő közölte, hogy nem állítja le kampányát, mert nem kívánja megengedni, hogy a terrorizmus akadályozhassa a demokratikus folyamatot.
A brit kormányfő a Downing Streeten tett nyilatkozata előtt a kabinet válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA ülésén elnökölt.

Hidegvérrel és „Allahért” kiáltással mészároltak a londoni terroristák
A furgonos ámokfutás után hatalmas késekkel, válogatás nélkül szurkálták áldozataikat, egy étteremben azonban az emberek visszatámadtak.

Az értekezlet utáni nyilatkozatában May nem tett említést arról, hogy változna a jelenleg érvényes második legmagasabb terrorkészültségi szint Nagy-Britanniában.

Nem sokkal korábban Sadiq Khan, London polgármestere a BBC televíziónak nyilatkozva már kijelentette: nem változik a hivatalos meghatározás alapján súlyos fenyegetettséget jelző jelenlegi terrorkészültségi szint.

Vasárnapi nyilatkozatában Theresa May felidézte, hogy nem egészen három hónapon belül ez volt a harmadik terrortámadás Nagy-Britanniában, és kijelentette:

itt az ideje kimondani, hogy ebből elég.A brit kormányfő szerint a három merénylet mögött nem ugyanaz a hálózat áll, ám az elkövetőket mégis összeköti “az iszlám szélsőségesség gyűlöletet hirdető gonosz ideológiája”. Ez az ideológia “az iszlám és az igazság eltorzított változata”, amelynek követői azt vallják, hogy a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok nyugati értékei nem összeegyeztethetők az iszlám hittel – mondta Theresa May.

A brit miniszterelnök szerint ezt az ideológiát nem lehet csak katonai beavatkozással és a folyamatos terrorellenes védelmi műveletek fenntartásával legyőzni. Ez az ideológia csak akkor lesz legyőzhető, ha sikerül mindenkivel megértetni, hogy a pluralizmus brit értékei magasabb rendűek bárminél, amit a gyűlölet szónokai és hívei kínálnak – fogalmazott a brit kormányfő.

Theresa May kijelentette: nem szabad megengedni, hogy ez az ideológia bárhol biztonságban tenyészhessen, márpedig az internet, valamint az internetalapú szolgáltatásokat nyújtó nagyvállalatok éppen ilyen teret biztosítanak ennek az ideológiának.

Ezen a fényképen látszik, hol állt meg a Londonban gázoló kisbusz
Itt van az a pub is, ahová berohantak késelni a támadók.

May szerint ezért Nagy-Britanniának együtt kell működnie a szövetséges demokratikus kormányokkal olyan nemzetközi megállapodások elérése végett, amelyek szabályozzák a virtuális teret a szélsőségesség és a merénylettervek terjesztésének megakadályozása érdekében.

A brit kormányfő hozzátette: ha szükséges, növelni kell a terrorcselekményekért kiróható börtönbüntetések időtartamát, még a kisebb jelentőségűnek látszó bűncselekmények esetében is.

 

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik