Nagyvilág

A Fehér Ház szerint Trump és Merkel nagyon jól kijönnek egymással

A Fehér Ház szóvivője szerint Donald Trump amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár viszonya “hihetetlenül korrekt”. Sean Spicer a szokásos napi sajtókonferenciáján, kedden kiemelte az amerikai elnök és a német kancellár jó viszonyát. Szavai szerint “nagyon jól kijönnek egymással”. Majd hozzátette:

az elnök “nagyon tiszteli” a kancellárt.

Pedig Merkel nemrég jelentette ki, hogy nem támaszkodhatnak többé Trump Amerikájára. Ez pedig az arca, amikor korábban az amerikai elnök a lehallgaátsi vádak kapcsán arról beszélt, hogy “van bennük valami közös”.

A szóvivő állásfoglalása pár órával azt követően hangzott el, hogy Trump elnök Twitter-bejegyzésben panaszkodott amiatt, hogy az amerikai-német kereskedelem “masszívan deficites” és Berlin “a szükségesnél jóval kevesebbet költ a NATO-ra és katonai kiadásokra”.

A sajtókonferencián szóba kerültek a várható – és az amerikai média jó részét hetek óta foglalkoztató – esetleges személyi változások a Fehér Házban. Bár kedden reggel került nyilvánosságra, hogy Michael Dubke kommunikációs igazgató benyújtotta lemondását, Sean Spicer az értekezleten hangsúlyozta: Trump elnök “nagyon elégedett” a Fehér Ház munkatársi gárdájának tevékenységével.

A szóvivő leszögezte azt is, hogy Jared Kushner főtanácsadó változatlanul élvezi Trump elnök bizalmát. Kushner – aki egyúttal Trump veje is – szombat óta össztűz alatt áll. A Washington Post  ugyanis, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, azt állította róla, hogy titkos kommunikációs csatorna kiépítését javasolta a washingtoni orosz nagykövetnek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik