Nagyvilág

Német külügyminiszter: Bűntárs, aki nem lép fel Trumppal szemben

Donald Trump amerikai elnök politikája gyengíti a Nyugatot, ezért fel kell lépni ellene - jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter hétfőn Berlinben német hírportálok szerint.

A külügyminisztérium tájékoztatására hivatkozó jelentések alapján a szociáldemokrata (SPD) politikus a menekültügyről nemzetközi szervezetek vezetőivel folytatott megbeszélésén azt mondta, hogy

bűntárssá válik, aki nem lép fel Donald Trump politikájával szemben.

A világ legfejlettebb országait összefogó G7 csoport vezetőinek találkozója nem csak egy rosszul sikerült csúcsértekezlet volt, a történtek sajnos az erőviszonyok átalakulását és azt mutatják, hogy az Egyesült Államok az elnök tevékenysége miatt kihull a fontos nemzetek sorából.

Így a Nyugat kisebb, vagy legalábbis gyengébb, mint a Donald Trump előtti időkben

– mondta Sigmar Gabriel.

Az új washingtoni vezetés rövidlátó politikája ellentétes az Európai Unió érdekeivel, mert felerősíti a menekültek Európa felé irányuló áramlatát, aki a klímavédelmi politika akadályozásával felgyorsítja a globális éghajlatváltozást, egyre több fegyvert értékesít válságövezetekben és felszítja a vallások között konfliktusokat – jelentette ki a német diplomácia vezetője.

Europress

Washington elszigetelődési politikája, az új amerikai izolacionizmus csak tovább súlyosbítja a gondokat és elfordulást jelent a nyugati politikai konszenzustól – tette hozzá Sigmar Gabriel.

Angela Merkel kancellár, a jobbközép CDU/CSU elnöke hétfőn ismét fenntartásait hangoztatta Donald Trump politikájával kapcsolatban. A nemzeti fenntarthatósági stratégia végrehajtását felügyelő fenntarthatósági tanács (Rat für Nachhaltige Entwicklung) berlini konferenciáján elmondott beszédében kiemelte, hogy a 2015-ben elfogadott párizsi klímaegyezmény történelmi siker, de a G7-csúcson az amerikai küldöttséggel folytatott viták világossá tették, hogy az egyezmény végrehajtásához hosszú és rögös út vezet.

Ezek a viták is jelzik, hogy egyre inkább véget ér az a korszak, amelyben Németország és az Európai Unió teljes mértékben támaszkodhatott partnereire. Azonban Németország és az Egyesült Államok továbbra is szoros partneri együttműködést folytat majd

– mondta a kancellár.

Angela Merkel előző nap egy beszédében hangoztatta, hogy Európának saját kezébe kell vennie sorsát, és ugyan meg kell őrizni a barátságot az Egyesült Államokkal és az EU-ból távozni készülő Nagy-Britanniával, és jó szomszédságra kell törekedni Oroszországgal és más államokkal, de tudnunk kell, hogy nekünk kell megharcolnunk a saját jövőnkért.

A kancellár szóvivője hétfői berlini tájékoztatóján a beszéd értelmezésével kapcsolatban aláhúzta, hogy Angela Merkel “tapasztalt és elkötelezett transzatlantista”, a német-amerikai kapcsolatok pedig a német kül- és biztonságpolitika “erős oszlopát” alkotják, és Berlin továbbra is a Washingtonhoz fűződő kapcsolatok erősítésére törekszik.

(kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik