Nagyvilág

Propagandista, akiről Orbán csak álmodhat

Az amerikai televíziózás – és az amerikai politika – egyik legnagyobb alakja távozott a múlt héten, amikor meghalt Roger Ailes, a Fox News alapítója. A 77 évesen elhunyt szakember 20 éven át vezette a konzervatív hírtelevíziót, amit Ailes gyakorlatilag a világ legjobban hangolt propagandagépezetévé alakított. Orbán Viktor csak álmodozhat arról, hogy olyan hatásos eszköze legyen saját politikai céljai elérésére, mint ami a Fox News volt a Republikánus Pártnak.

Fotó: Getty Images / Stephen Lovekin

Igaz, Ailestől félni is lehet. A legnézettebb, és legnagyobb profitot termelő amerikai hírcsatorna vezéreként ugyanis már nagyobb hatalomra tett szert, mint a politikusok, akiknek szekerét tolta. A már életében  legendává vált tévés szakembert nem véletlenül szokták minden sajtómágnás legnagyobbikához, William Randolph Hearst-höz hasonlítani. Ahhoz a médiacézárhoz, akinek olyan nagy befolyása volt a politikai életre, hogy még háborúba is tudta küldeni az Egyesült Államokat.

Tévés csodagyerek

Ailes még csak a húszas évei közepén járt, amikor már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy rendkívüli érzéke van a televíziózáshoz. Az 1940-ben, egy ohiói kisvárosban, Warrenben, munkásosztálybeli családba született Ailes az első olyan generáció tagja volt, amelyik már a televízión nevelkedett. Ő különösen, hiszen egy betegség miatt sok időt töltött otthon, a tévén előtt. „Együtt nőttünk fel a televízióval” – írta később.

A középiskola elvégzése után televízió és rádió szakon végzett az Ohio Egyetemen, majd egy helyi televízió napközbeni élő beszélgetős szórakoztató műsorában kezdett el dolgozni. Először még csak fullajtárként vett részt a The Mike Douglas Show készítésében, de hamar kiderült, mekkora érzéke van a tévéműsorokhoz, és két évvel később, alig 25 évesen már vezető producerként irányította a produkció készítését. (1968-ben Ailes-t Emmy-díjra jelölték munkájáért.)

És ennek a műsornak volt köszönhető, hogy belevethette magát az amerikai politikai életbe, amit mindörökre megváltoztatott.

Elnököt csinált Nixonból

Ailes mindössze 27 éves volt, amikor a műsorban személyesen találkozhatott Richard Nixonnal. Az egykori alelnök éppen az 1968-as elnökválasztásra készült, és panaszkodni kezdett a fiatal producernek, milyen szörnyű, hogy ilyen tévéműsorokban kell szerepelnie, hogy esélye legyen elfoglalni az elnöki széket. Ailes nem volt szívbajos, és leteremtette Nixont, s közölte vele: ha azt gondolja, a televízió csak egy haszontalan valami, soha nem lesz belőle elnök.

És ez a fiatal producer kioktató monológja nagyon tetszett Nixonnak. Annyira, hogy egy évre rá fel is kérte, hogy médiatanácsadóként segítse elnökválasztási kampányát. Ailesnek sikerült a televízió képernyőjén merevnek, ellenszenvesnek és ridegnek tűnő Nixonból szerethető figurát varázsolnia, elsőként alkalmazva a reklámipar és Hollywood eszközeit egy elnökválasztási kampányban.

Tévéshow-t csinált az elnökválasztásból

Nagy ötlete volt, hogy „kamu lakossági fórumokat” szervezett Nixonnak, ahol előre kiválogatott, közönségnek álcázott kampányemberek tehettek fel kérdéseket az elnökjelöltnek. Aki így egy jól ellenőrizhető, de közben mégis spontánnal látszó környezetben mondhatta el kampányígéreteit. Az újságírók persze ki voltak tiltva. „Ez nem egy sajtótájékoztató, ez egy tévéműsor” – jelentette ki Ailes. Akinek figyelme mindenre kiterjedt: Nixon gesztikulációjára, a szemére rakott smink színére, a stúdió hőmérsékletére, vagy arra, hogy a háttérben függöny, vagy faborítás legyen.

Nixon végül nem kis részben Ailes-nek köszönhetően az Egyesült Államok elnök lett, a tévés szakember pedig elindult az úton, ami az amerikai média és politika legbefolyásosabb alakjává tette.

Politikai tanácsadó

Az 1968-as elnökválasztás után Ailes megalapította konzultációs cégét, amivel vállalatokat és politikusokat segített, miközben színdarabokat és tévéműsorokat is készített. A politika, különösen a választási kampányok, élete részévé váltak.

1980-ban tanácsadóként segítette Ronald Reagant győzelemhez, és négy évre rá újraválasztási kampányában is dolgozott. Majd Reagan után 1988-ban az idősebb George Busht segítette elnökválasztási győzelemre a legendás republikánus választási tanácsadóval, Lee Atwaterrel együtt. Aztán 1991-ben visszavonult a politikától. Legalábbis ő ezt állította.

Propagandamester a Fox News élén

Fotó : Getty Images / Frederick M. Brown

Egy évvel később az NBC-nél kezdett el dolgozni, a CNBC gazdasági hírcsatorna elnökeként. És persze rendkívül sikeres volt. A CNBC nézettsége és bevétele rohamos emelkedésnek indult, és közben még egy másik NBC-s hírtelevíziót is elindított 1994-ben. (A beszélgetős rádióműsorok és a televízió keresztezéséből létrejött America’s Talkingból lett később a liberális MSNBC hírtelevízió.)

Ailes azonban nem sokáig élvezhette a sikert. Nem jött ki az NBC vezetőségével, és végül 1996-ban távozott a csatornától. És azonnal csatlakozott Rupert Murdoch konzervatív ausztrál médiamágnáshoz, akinek minden vágya volt egy „CNN-gyilkos” hírtelevízió elindítása. Ehhez pedig nem is találhatott volna jobb embert, mint a legnagyobb televíziós szaktekintélynek számító Ailes-t.

Aki most végre nekiláthatott létrehozni élete főművét, a Fox News-t, aminek – a profittermelés mellett – egy igazi célja volt: a konzervatív értékrend népszerűsítése, és a Republikánus Párt segítése.

A konzervatív családban felnőtt Ailes egész életében küzdött az amerikai média liberális túlsúlya ellen. Már Nixon elnöksége idején komolyan foglalkozott egy televíziós cég létrehozásával, aminek egyedüli célja a republikánus propaganda bejuttatatása lett volna a tévéhíradókba.

Tudta, csak az számít, amit az emberek a tévében látnak, és azt is, azon keresztül sokkal könnyebb befolyásolni a választókat. Mint ahogy azt egy erről szóló, több mint 300 oldalas feljegyzésben írta: a tévéhíradókat többen nézik, mint ahányan újságot olvasnak, és ennek az az oka, hogy „az emberek lusták”. És hozzátette: „A televíziónál csak ülsz, nézel és hallgatsz. A gondolkodást megteszik helyetted.”

A tervből ugyan nem lett semmi, de az 1970-es években csatlakozott egy hasonló céghez, a TVN-hez, ami szinte semennyire sem leplezetten terjesztette a republikánus kormányzat propagandáját. A cég azonban veszteséges volt és 1975-ben bezárta kapuit. Ailesnek így húsz évet kellett várnia arra, hogy meg tudja valósítani tervét. Ami a Fox News-al sikerült.

„Kiegyensúlyozott”

Nem bízott semmit a véletlenre. A TVN jelszavát – tárgyilagos és kiegyensúlyozott (fair & balanced) – felvevő hírtelevízióhoz a lehető legjobb szakembereket csábította el, akik örömmel követték a nagy tekintélynek örvendő Ailes-t (csak a CNBC-től 82 szakember vitt magával). Az igazolásoknak meg is lett az eredménye. Az induláskor kevesen hitték, hogy a Fox News képes lesz megtörni a CNN uralmát, de végül pontosan ez történt. A 2000-es évekre a Fox News a legnézettebb kábeles hírtelevízióvá vált, és milliárdos profitot termelt Murdochnak.

Az óriási pénzügyi siker pedig lehetővé tette Ailes számára, hogy szinte alig leplezett konzervatív propagandagépezetté alakítsa a Fox Newst. A hírtelevíziót teljesen a saját képére formálta. Ahogy ő látta, ellensúlyt hozott létre a szerinte baloldali elfogultságú CNN-el és úgy általában a liberális sajtóval szemben. A céget szinte diktátorként vezető, keménykezű Ailes (nem véletlenül kapta a „Mao” becenevet) még arra is odafigyelt, hogy eltávolítsa a liberális érzelmű kollégákat.

Az eredmény egy, csak a nevében kiegyensúlyozott hírcsatorna lett, ami szégyentelenül tolta le nézői torkán azt, amit amúgy is hallani akartak: a konzervatív propagandát. A Fox News meghatározó hang lett az amerikai sajtóban, és a megkerülhetetlen politikai erővé vált, ami politikusokat tud felemelni és megbuktatni. És közben Ailes a Republikánus Párt egyik leghatalmasabb emberé vált, akire már maguk a republikánus politikusok is félve tekintettek.

A bukás

Miközben a Fox News az ötvenes évek konzervatív világnézetét népszerűsítette, a cégen belül meghatározó lett az 50-es évekre jellemző hímsovinizmus, és szexizmus. (Ez a tévé képernyőjén leginkább a hírhedté vált üvegasztalok révén jelent meg. Amiknek egyetlen célja volt: hogy a nézők láthassák a női műsorvezetők lábait). Ailes-nek végül ez okozta a vesztét.

Fotó : Getty Images / Drew Angerer

Tavaly nyáron teljesen váratlanul Murdoch-ék távozásra kényszerítették, miután több női dolgozói is azzal vádolta, hogy szexuálisan zaklatta őket. Több mint húsz nő emelt panaszt ellene, és a vádak elég biztos alapokon álltak ahhoz, hogy Fox News belső vizsgálatot indítson, és egyiküknek, a botrány kirobbantó Gretchen Carlsonnak húszmillió dollárt fizessenek egy peren kívüli megegyezés részeként.

Ailes végül negyvenmillió dolláros bánatpénzzel a zsebében távozhatott a Fox Newstól, örömmel töltve el a liberálisok szívét (lásd minden baloldali fiatal kedvence, Jon Stewart és Stephen Colbert „leplezett” örömét). És egyben felvetette a kérdést, hogy a Fox News túl fogja-e élni mindenható ura hiányát, vagy szép lassan visszaesik.

A kérdésre végül pont halála hetén kaphattunk választ.

Miközben Ailes floridai otthonában elhunyt, a Fox News 17 év óta először a harmadik helyre szorult a főműsoridős nézettségben a hirdetések szempontjából legfontosabb 25-54 év közötti korosztályban a CNN és az MSNBC mögött. És közben az MSNBC-nek történetében először sikerült megelőznie a Fox News-t főműsoridőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik