Külföld
Philippine president Rodrigo Duterte speaks during an  interview  at the Malacanang Palace, Manila on Oct.24, 2016, one day before visiting Japan.  ( The Yomiuri Shimbun )

Viccelődve buzdított nemi erőszakra a Fülöp-szigeteki diktátor

24.hu
24.hu

2017. 05. 27. 19:54

Chelsea Clinton és emberi jogi szervezetek élesen bírálták Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnököt a nemi erőszakról elsütött újabb vicce miatt, és visszataszítónak nevezték humorát.
Korábban a témában:

Egy katonai táborban mondott pénteki beszédében az elnök – néhány nappal azután, hogy hadiállapotot vezetett be az ország déli részében – a hazafias szellem fokozása céljából azt mondta, hogy a Mindanao szigeti hadiállapot minden következményéért személyesen vállalja a felelősséget, a túlkapásokat azonban nem fogja eltűrni.

„Ha megbuktok, én is veletek bukok. De a hadiállapotért és annak következményeiért (…) én és egyedül én leszek a felelős. Ti csak csináljátok a dolgotokat, a többiről majd én gondoskodom” – mondta Duterte a katonáknak, hivatalának leirata szerint.

„Saját kezűleg foglak bebörtönözni benneteket” – fenyegetőzött, az esetleges bűncselekményeket elkövető katonákra utalva. Majd hirtelen fordulattal tréfálkozva hozzátette:

Ha megerőszakoltok hármat (nőt), majd azt mondom, hogy én tettem. De ha elvesztek feleségül négyet, megverlek benneteket

– mondta Duterte, nyilván a térség muszlim lakosságára utalva.

A rendszerint obszcén kijelentéseket tevő Dutertének tavaly már volt egy hasonló húzása, amikor az elnökválasztási kampány idején azzal viccelt, hogy meg akart erőszakolni egy szép ausztrál misszionáriusnőt, akit 1989-ben egy börtönlázadás során öltek meg.

A bírálók között volt Chelsea Clinton is. „Egyáltalán nem vicces” – írta Twitter-oldalán Bill Clinton volt amerikai elnök és Hillary Clinton volt elnökjelölt lánya.

Duterte gyilkos gazember, és egyáltalán nem tiszteli az emberi jogokat. Emlékeztetni kell arra, hogy a nemi erőszak soha nem lehet tréfa tárgya

– tette hozzá Chelsea Clinton egy másik üzenetében.

„A Human Rights Watch emberi jogi szervezet ázsiai igazgatóhelyettese, Phelim Kine „visszataszító humorizálási kísérletnek” nevezte Duterte kijelentését, hozzátéve, hogy a kormány nemcsak elfordítja tekintetét a katonák által elkövetett esetleges visszaélésekről, hanem a jelek szerint aktívan bátorítani is fogja azokat.

Duterte kedden 60 napra hadiállapotot hirdetett Mindanao szigetén, miután fegyveres összecsapás robbant ki a biztonsági erők és muzulmán szélsőségesek között. A harcokban két katona és egy rendőr meghalt, és 12-en megsebesültek.

A kormány közben szombaton felfüggesztette a béketárgyalásokat a kommunista lázadókkal, miután azok bejelentették, hogy – a hadiállapot bevezetésére válaszul – tovább fokozzák támadásaikat.

A kormány és a Fülöp-szigeteki Kommunista Párt politikai szárnya, a Nemzeti Demokratikus Front képviselői szombaton a hollandiai de Noordwijk an Zeeben találkoztak, amikor a kormány küldöttje, Jesus Dureza bejelentette, hogy felfüggesztik a tárgyalást. A döntést azzal indokolta, hogy a hadiállapot kihirdetésére válaszul a lázadók parancsot adtak a gerillaharc fokozására. A megszakításokkal harminc éve tartó tárgyalásokat Duterte 2016. júniusi hivatalba lépése után újították fel. A kommunisták 1968 óta lázadnak a kapitalista rendszer ellen, a harcoknak a kormányhadsereg szerint azóta 30 ezer halálos áldozata volt.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

3094101 05/08/2017 A Russian fan during the 2017 IIHF World Championship group stage match between the German and Russian national teams. Alexey Kudenko/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.