Nagyvilág

Merkel nagyon nem elégedett Trumppal

Angela Merkel német kancellár szerint „nagyon nem kielégítően” zajlott a párizsi klímaegyezmény alkalmazását érintő vita a világ hét iparilag legfejlettebb országának szicíliai csúcstalálkozóján.

A G7-csúcs eredményeit összefoglalva Angela Merkel megjegyezte, hogy Washington teljesen elszigetelődött ebben a vitában, elutasítva azt, hogy elkötelezze magát a 2015-ös párizsi klímamegállapodás végrehajtása mellett.

„A klíma kérdéséről folytatott vita egésze nagyon nehezen zajlott, hogy ne mondjam, nagyon nem kielégítően” – mondta Merkel az újságíróknak. „Semmi tanújele annak, hogy az Egyesült Államok vajon részese marad a párizsi megállapodásnak, vagy sem” – jegyezte meg.

A német kancellár hozzátette, hogy bár a kereskedelemről szóló vita szintén nagyon nehéz volt, ebben a kérdésben Donald Trump amerikai elnök beleegyezett a G7-csúcs zárónyilatkozatának olyan megszövegezésébe, amely a protekcionizmus elleni harcot ígér és elkötelezi magát egy szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rend mellett.

Nem sokkal Merkel sajtótájékoztatóját követően Trump elnök egy Twitter-bejegyzésben közölte, hogy a jövő héten hozza meg döntését arról, hogy kormánya támogatja-e a klímaváltozás elleni harcban kulcsfontosságú szerepet játszó párizsi megállapodást.

„A jövő héten hozom meg végleges döntésemet a párizsi megállapodásról!” – írta bejegyzésében Trump.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik