Nagyvilág

Trump egy klímaváltozásos körlevelet kapott ajándékba Ferenc pápától

Megérkezett a Vatikánba Donald Trump, és Ferenc pápával rögtön egy félórás magánbeszélgetést folytatott.

Találkozásukkor az amerikai elnök a helyszínen tartózkodó újságírók beszámolója szerint azt mondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy találkozhat a katolikus egyházfővel. A pápa ekkor csak annyit mondott, hogy “Isten hozta!”.

A közös fotózás után elvonultak a magánbeszélgetésre. Utána Trump bemutatta Ferencet kísérete tagjainak, majd egy újabb fénykép készült, amelyen Trump felesége, Melania, Ivanka nevű lánya és veje, Jared Kushner is szerepelt.

Ferenc pápa ajándékba adta az amerikai elnöknek első önálló körlevelét, a klímaváltozásról szóló Laudato Si (Áldott légy!) címűt, újévi békeüzenetének egy példányát és egy olajágat ábrázoló medált

– közölte a Vatikán.

Az AP amerikai hírügynökség szerint ezek az ajándékok bizonyos fokig Ferenc pápaságának és prioritásainak meghatározó jelképei, és éles ellentétben állnak Donald Trump politikájával és kampányígéreteivel, különösen a környezetvédelemmel és a jövedelemegyenlőtlenséggel kapcsolatban.

Trump ajándéka egy nagy kék dobozban volt. Az elnök azt mondta a néhai amerikai fekete polgárjogi harcosra utalva:

Könyvek Martin Luther Kingtől. Úgy gondolom, tetszeni fognak önnek, remélem.

(mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik