Nagyvilág

Manchesteri robbantás: egy magyar férfi épphogy lemondta a munkát a koncerten

Zoltán – nevezzük így, azt kérte, ne a valódi nevét használjuk – két éve költözött Nagy-Britanniába. Manchesterben elvégzett egy menedzserképzőt, és többnyire munkaközvetítő ügynökségek ajánlataiból válogatva keresi meg a maga és családja mindennapi betevőjét.

A férfi a 24.hu-nak mesélte el, hogy a napokban munkaajánlatot kapott a 22 halálos áldozatot követelő robbantással végződött Ariana Grande koncertre. A feladat az egyik melegételt szolgáltató pult vezetése lett volna. Szerencséjére lemondta az ajánlatot.

A magyar férfi szerint egy ilyen több tízezres rendezvényen legalább ötszázan dolgoznak a Manchester Arenában. Közülük kétszázan foglalkoznak kiszolgálással. Ilyenkor óránként 13-15 fontot is lehet keresni, de az extra 12-13 órás „stadionmelók” annyira megterhelik az embereket, hogy más ügynökségek igyekeznek lebeszélni róla a fontosabb embereiket, nehogy beteget jelentsenek másnap az alapmunkahelyükön.

Zoltán is ezért lépett vissza a jól fizető munkalehetőségtől.

A férfi szerint a robbantás érdekes módon nem a helyi britek, hanem sokkal inkább a hozzá hasonló frissen érkezett külföldi munkavállalók körében okozott pánikot. Zoltán felfigyelt arra, hogy a Magyarországról érkezettek közül különösen sokan kezdtek el migránsozni.

„Olyan mintha el sem jöttek volna Magyarországról, ugyanazt a hírmasszát fogyasztják az interneten, mint otthon” – mondta. A férfi szerint a britek között is vannak szélsőségesek, akik számára mindegy, hogy lengyellel vagy arabbal találkoznak, egyformán gyűlölik, de tapasztalatai szerint a nagy többség sokkal árnyaltabban gondolkodik, és nem kezd azonnal bűnbakot keresni a külföldiekben.

Nehéz is lenne, hiszen Manchesterben

a banki, taxis, kiskereskedelmi szektorban főleg muszlimok dolgoznak, nigériaiak, ghánaiak a kórházi ellátók és a konyhai mosogatók, és egyre több a portugál, spanyol útlevéllel érkező bevándorló is.

Zoltán kérdésünkre azt mondta, eddig britektől nem kapott „beszólásokat”, sőt leginkább csak arról tud beszámolni, hogy megbecsülik a szakértelmét. Szerinte ennél bonyolultabb a helyzet. A külföldről érkezettek között nő egyre jobban a konkurenciaharc, és közöttük is vannak, akik „sokkal inkább idevalónak tartják magukat, mint egy kelet-európait”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik