Nagyvilág

Összetépte apja millióit egy egyedül otthonhagyott 5 éves

Unatkozott, és azzal szórakoztatta magát, hogy apró darabokra tépte a megtalált dugipénzt.

Egy ötéves kínai kisgyerek összetépett ötvenezer jüannyi készpénzt, miután szülei egyedül hagyták a Csingtao városában található otthonukban – jelentette a helyi sajtó. Az unatkozó kisgyerek a beszámolók szerint olyan apró darabokra tépkedte szét száz jüanos bankjegyeket, hogy apja nem tudta azokat összeragasztani.

A férfi a helyi sajtónak elmondta: a széttépett pénzt először bevitte egy bankba, de ott közölték vele, hogy nem tudnak semmit kezdeni a darabokkal. A férfinak azt mondták, ragassza össze azokat, és akkor be tudják váltani új bankjegyekre.

A csak Gao vezetéknéven azonosított férfi két napon át próbálkozott a papírpénzek összeragasztásával, de végül kénytelen volt feladni. Elmondása szerint csak pár bankjegyet volt képes újra eggyé varázsolni, de a többi kifogott rajta. „Volt, ami csak pár darabra volt tépve, mások tucatnyi darabra. Túl nehéz feladata volt” – mondta  férfi.

Gao közlése szerint a pénz banki kölcsön volt. És bár „kritizálta” a tett miatt fiát, megbüntetni nem tudta. „Végül is még túl fiatal ahhoz, hogy megértse” – közölte a férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik