Nagyvilág

Illegális pártfinanszírozással vádolják Orbán macedón szövetségesét

Szkopjei sajtóinformációk szerint illegális pártfinanszírozással gyanúsítja az Orbán Viktorral baráti viszonyt ápoló Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt a volt kormány lehallgatási ügyeit is vizsgáló különleges ügyészség.

Az ügyészség hétfőn vizsgálatot indított a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) elnöke ellen, mert a gyanú szerint Gruevszki 2009 és 2015 között visszaélt a hatalmával, és a törvényi előírásokkal nem összeegyeztethető módon, illegálisan szerzett pénzzel támogatta pártját, hogy ezzel erősítse hatalmát pártelnökként és miniszterelnökként. Gruevszki a VMRO-DPMNE-n belül létrehozott egy csoportot is, amely a pénzmosást végezte, így a párt számlájára 4,9 millió euró került, amelyet adományként és a tagok támogatásaként könyveltek el. A pénzből költöttek reklámra, a párt fenntartására, számlák kifizetésére, valamint 70 ingatlan megvásárlására, például a szkopjei pártközpont megvásárlására költötték.

A macedón sajtóban megjelent vélemények szerint Nikola Gruevszki és néhány egykori munkatársa akár börtönbe is kerülhet.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik