Nagyvilág

Azonnal elhagynák Spanyolországot a katalánok, ha nem népszavazhatnak függetlenségükről

Rázós törvényjavaslat került egy madridi lap birtokába, a katalán kormány cáfol.

Katalónia azonnal kinyilvánítaná elszakadását Spanyolországtól, ha a spanyol kormány megakadályozná a függetlenségről szóló népszavazás megtartását – erről az El País napilap számolt be egy birtokába került jogszabálytervezetre hivatkozva. A katalán kormánypárt viszont cáfol.

Az El País összefoglalója szerint az általuk megszerzett titkos dokumentum rendelkezik a katalán köztársaság létrehozásáról, amelynek egyetlen hivatalos nyelveként a katalánt ismernék el. Foglalkozik azzal is, hogy mik a katalán állampolgárság feltételei, mi történik a spanyol állami vagyonnal és állami tisztviselőkkel, illetve mely spanyol törvények maradnának hatályban.

A törvénytervezet elfogadása esetén ideiglenes alkotmányként működne, amíg a katalán parlamentben lezajlik az új állam alkotmányozási folyamata – írta a lap. Közölték: a dokumentumot a spanyol alkotmánybíróság volt elnökhelyettesének irányításával dolgozták ki, részleteit pedig a katalán vezetés igyekezett a legnagyobb titokban tartani.

A katalán kormánypárt frakcióvezetője, Jordi Turull i Negere viszont Twitter-bejegyzésben cáfolta, hogy az El País által ismertetett pontokat tartalmazná a tervezet. A katalán kormány eddig sem titkolta, hogy dolgozik az elszakadásról szóló törvényjavaslaton, de hangsúlyozta, hogy a népszavazásról szeretne megállapodni a spanyol kormánnyal.

Carles Puigdemont katalán elnök korábban már többször kijelentette: akkor is megtartják a referendumot, ha a madridi kormány nem hagyja jóvá. Sajtóértesülések szerint a népszavazás időpontját még ezen a héten bejelentik. A spanyol kormány álláspontja viszont az, hogy nem áll módjában tárgyalni a függetlenségi népszavazásról, mert az ellenkezik az alkotmányban foglaltakkal. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik