Nagyvilág

Modern étrend miatt halt meg egy 7 hónapos kisfiú

Bár az orvosok figyelmeztették a szülőket, hogy ez az étrend veszélyes lehet ennyire fiatal korban, a harmincas éveiben járó belga házaspár kizárólag glutén-, és laktózmentes élelmiszerekkel, például quinoatejjel táplálta kisfiát.

Lucas héthónapos korában halt meg, 2014. június 6-án. A gyermek boncolása során az orvos megállapította, hogy a gyermek súlya fele sem volt annak, amennyinek normális esetben lennie kellett volna: alig haladta meg a négy kilót. A gyermek kiszáradt, a gyomra teljesen üres volt. Bár a halála előtt napokig nehezen lélegzett, a szülei nem érezték szükségét, hogy elvigyék egy orvoshoz.

A napokban zajlik a szülők, Sandrina V. és Peter S. bírósági tárgyalása. A vád szerint Lucas halála egyértelműen a belgiumi Beverenben egészségboltot üzemeltető pár hibája. Az ügyészek kiemelték, hogy a szülők a saját diagnózisuk alapján gondolták azt, hogy a gyermeknek emésztési problémái vannak, amit ugyancsak saját kútfőből próbáltak kezelni, a boltjukban kapható termékekkel. Aztán amikor Lucas már haldoklott, az ország másik végébe vitték egy homeopatához, ahelyett, hogy a legközelebbi kórházba siettek volna vele.

Karine Van Meirvenne, a szülők védője elmondta, hogy Lucasnak görcsei voltak, amikor hagyományosan táplálták, a szülők ezért kerestek alternatív megoldásokat. Nem gondolták, hogy a kicsinek bármi baja van, és soha nem akartak ártani neki.

(via The Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik