Nagyvilág

Az orosz külügyminiszter nem érti, milyen titkot fedhetett fel neki Trump

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter értetlenségének adott hangot csütörtökön Nicosiában azzal kapcsolatban, hogy milyen “titkot” fedhetett fel neki múlt héten Donald Trump amerikai elnök az Iszlám Állam terrorszervezetre vonatkozóan. Lavrov ennek kapcsán utalt arra, hogy az Egyesült Államok már hetekkel ezelőtt tiltólistára tette a laptopokat több közel-keleti országból érkező repülőjáraton.

Az orosz külügyminiszter első alkalommal nyilatkozott újságíróknak az ügyről azóta, hogy a hét elején az amerikai sajtó arról adott hírt: Trump elnök titkosnak minősülő hírszerzési értesüléseket adhatott át az orosz külügyminiszternek washingtoni tanácskozásukon. Az amerikai elnök állítólag arról beszélt a szóban forgó megbeszélésen, hogy az Iszlám Állam laptopokba beépített robbanószerkezetekkel tervez merényleteket végrehajtani. Közlésével – állította a The Washington Post című napilap – Trump veszélybe sodorhatta az amerikai hírszerzés forrásait is.

Ha jól emlékszem a Trump-adminisztráció egy vagy két hónappal ezelőtt, konkrét terrorfenyegetés miatt betiltotta a laptopokat hét közel-keleti országból érkező repülőjáratokon. Ha erről van szó, akkor én itt nem látok semmiféle titkot

– jelentette ki Lavrov újságírók előtt Cipruson.

Korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök a politikai skizofrénia megnyilvánulásának minősítette azt a vádat, amely szerint Trump valamiféle titkot árult volna el Lavrovnak. Az ügy tisztázása érdekében Putyin felajánlotta, hogy Moszkva, ha abba az amerikai kormány is beleegyezik, az amerikai kongresszus rendelkezésére bocsátja Trump és Lavrov tárgyalásának leiratát.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik