Nagyvilág

Szex közben lőttek agyon egy férfit az autójában

Partnere az autó mellett guggolt, és csurom vér volt, amikor a rendőrök kiérkeztek a helyszínre.

Éppen az út szélén álló autójában szeretkezett, amikor egy lövéssel megöltek egy 34 éves férfit, az észak-karolinai North Charleston városában. Legalábbis ezt állította a rendőröknek partnere – jelentette a helyi sajtó.

Amikor a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, az egyterű autó járó motorral és égő lámpákkal állt egy ház elé betolatva. A 34 éves Ladontes Millert az vezetőülésben ülve találták meg. Partnere a rendőrségi jelentés szerint az autó mellett guggolt, és keze, arca és ruhája csupa vér volt.

A nő – akit a rendőrség jelentésben „ismert prostituáltként” jellemeznek – a rendőröknek elmondta: éppen szeretkeztek a járműben, amikor valaki odalépett az autóhoz, majd egy lövést adott le a férfira. A nő elmondása szerint a gyilkos egy autóval menekült el a helyszínről.

A rendőrség jelentés szerint a nő tagadta, hogy prostitúció miatt szexelt volna az áldozattal, akivel aznap ismerkedett meg, és a nevét sem tudta. A vallomását felvevő rendőr közlése szerint a nő elmondta neki, hogy cracket szívott, és emiatt nehezen tudott válaszolni a kérdéseire. Így személyleírást sem tudott adni a támadóról, és azt sem tudta megmondani, a gyilkos egyedül volt-e.

A környéken lakó szemtanúk elmondása szerint egy lövéshangot lehetett hallani. Amikor pedig odamentek az autóhoz, a nő a hátsó ülésen drogozott, miközben a férfi holtan feküdt a vezetőülésben.

Az előző hét pénteken történt eset miatt még senkit sem tartóztattak le a helyi hatóságok – jelentette kedden a helyi sajtó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik