Nagyvilág

A nyílt utcán lőttek le Mexikó egyik vezető újságíróját

Mexikóban a nyílt utcán végeztek az ország egyik vezető újságírójával. A szervezett bűnözésről szóló tudósításairól ismert Javier Valdezt Sinaloa állam fővárosában, Ciliacánban lőtték le ismeretlen tettesek hétfőn.

A La Jornada című országos lap újságírójának, az AFP francia hírügynökség munkatársának meggyilkolása megdöbbentette a hatóságokat – közölte a helyi ügyész, Juan José Ríos. A Riodoce hírportál alapítójának családtagjait és kollégáit védelem alá helyezték – tette hozzá.

Az 50 éves Javier Valdez elsősorban a kábítószer-kereskedelemről és a szervezett bűnözésről írt a régióban.

Sinaloában működik a nemrég az Egyesült Államoknak kiadott Joaquín “El Chapo” Guzmán azonos nevű drogkartellje. Valdeznek több könyve is megjelent a témáról.

A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) közölte: az újságíró az utóbbi időben aggódott biztonsága miatt. A szervezet egyúttal követelte a gyilkosság mielőbbi felderítését, és hangsúlyozta, hogy az elkövetőket felelősségre kell vonni.

A mexikói kormány elítéli Javier Valdez megölését – írta a Twitteren Enrique Pena Nieto, a latin-amerikai ország elnöke.

A La Jornada egy másik, Miroslava Breach nevű munkatársát alig hat hete lőtték le Chihuahua államban.

A mexikói lapok közül egyre több gyakorol öncenzúrát, és félelemből nem ír a szervezett bűnözésről. Az Articulo 19 nevű újságíró-szövetség szerint tavaly 426 alkalommal érte támadás a sajtó munkatársait Mexikóban, amelyet a CPJ világviszonylatban az egyik legveszélyesebb országnak tart az újságírók számára.

Az erőszakos bűncselekmények jórészt felderítetlenek maradnak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik