(FILES) This file photo taken on April 23, 2017 shows French presidential election candidate for the En Marche ! movement Emmanuel Macron raising his arms during a meeting at the Parc des Expositions in Paris after the first round of the presidential election.
Emmanuel Macron was elected French president on May 7, 2017 in a resounding victory over far-right rival, after a deeply divisive campaign, initial estimates showed.
 / AFP PHOTO / Eric FEFERBERG
Külföld

Macron győzelme után veszélyes Orbánéknak az uniót provokálni

Zgut Edit
Zgut Edit

2017. 05. 12. 07:00

Emmanuel Macron győzelme bebizonyította, hogy a főáramú politika még sincs olyan rossz állapotban, mint amilyennek a Brexit és Donald Trump megválasztása után látszott. A rendszer láthatón képes az önkorrekcióra, ám korai lenne végleg leírni a nacionalista populizmusban rejlő potenciált.  
Korábban a témában:

Visszafogott hangon gratulált Emmanuel Macronnak Orbán Viktor, aki Donald Trump győzelmével még a liberális demokrácia halálát ünnepelte.  „Filozófiai-ideológiai szinten úgy érezzük, hogy mi itt a nyugati világban ‘liberális nem-demokratikus’ rendszerben élünk, és ennek vége” – jelentette ki a magyar kormányfő az amerikai elnökválasztás után. Orbán abban bízott, hogy a Trump-adminisztráció globális lendületet ad majd az általa „nihilistának” bélyegzett mainstream európai elit bukásához, s Franciaország, Olaszország majd végül Németország is rátalál „a közép-európaiak igazságára”. A liberális, européer Macron győzelme az orbáni illiberális értékuniverzumon osztozó Marine Le Pen felett rácáfolt erre a várakozásra. Egyelőre nyoma sincs az Orbán által meghirdetett lázadásnak, sőt, az integrációba vetett bizalom uniós szinten is megnőtt.

A magyar kormányfő vízióját többek között a Brexit-népszavazás okozta sokkhatás, Trump elnökké választása és Matteo Renzi olasz kormányfő bukása táplálta.

2016 valóban a nacionalista populizmus éve volt, amikor a rendszerellenes, euroszkeptikus erők sorra csatát nyertek, és felerősödött a centrumot képező establishment és a status quora kihívást jelentő populista újhullám közötti választóvonal. A francia elnökválasztás azonban bizonyította, hogy egyelőre nincs szó dominó-effektusról.

Ugyancsak tanulsággal szolgál Európa számára, hogy a mainstream politikát nem szorították ki végleg a radikális megoldást szorgalmazók. Marcon centrista liberális jelöltként próbálta meghaladni a bal-jobb megosztottságot, hogy elnyerje a hagyományos törésvonalak menti politizálásból kiábrándult franciákat.

Különösen figyelemre méltó, hogy minden idők egyik legnépszerűtlenebb szocialista kormányának korábbi tagjaként sikerült meggyőznie a választópolgárok többségét arról: végül ő fogja elhozni a pozitív változást Franciaország számára. Sikerét valóban az anti-establishment felhajtóerejének köszönheti, mivel François Hollande volt tanácsadójaként és korábbi minisztereként meg tudta tartani a „rendszeren kívüliség” látszatát. Fontos viszont, hogy először indult választott tisztségért egy frissen megalapított párt (En Marche) színeiben.

French President Francois Hollande (L) and newly elected president Emmanuel Macron look on during a ceremony to mark the anniversary of the abolition of slavery and to pay tribute to the victims of the slave trade on May 10, 2017 at the Jardins du Luxembourg in Paris. / AFP PHOTO / POOL / Eric FEFERBERG
François Hollande és Emmanuel Macron
Fotó: Europress/ AFP/Eric Feferberg

Bár Brüsszelben megkönnyebbüléssel fogadták az EU és globalizációellenes Le Pen vereségét, és a közelgő német választásokkal kapcsolatban is bizakodásra ad okot az AfD gyengülése, korai lenne még leírni a nacionalista populista erőket.

A szélsőjobboldali francia jelölt második fordulós 34 százalékos eredményével ugyanis történelmi támogatottságot szerzett, pártja pedig akár profitálhat is abból, ha Macron pártpolitikai hátország nélkül képtelen lesz konszenzust teremteni reformelképzeléseihez. Mindemellett a Nemzeti Frontnak is megvan a maga baja: a párt elhibázott stratégiájára hivatkozva bejelentette visszavonulását Marion Maréchal-Le Pen nemzetgyűlési képviselő, Marine Le Pen unokahúga.

De elsősorban amiatt nem érdemes legyinteni a kirekesztő, nacionalista populizmus térnyerésére, mert annak fenntarthatóságát részben maga a mainstream biztosítja. A márciusi holland választások megmutatták, hogy a mérsékelt nyugati erők sem képesek ellenállni a populisták által generált licitversenynek: Mark Rutte szociáldemokrata holland politikus az iszlámellenes retorika becsatornásával volt képes vereséget mérni Geert Wilders szélsőjobblodali Szabadságpártjára.

Nem beszélve Európa keleti részeiről, ahol többek között a magyar és a lengyel kormány igyekszik aláásni az Európa Unió integritását a demokratikus rendszerek lebontásával, illetve az idegengyűlölet és a Nyugat-ellenes érzelmek szításával.

A magyar kormányfő Macron személyében mindenképp ellenlábast, nem pedig szövetségest kapott, aki kampányában Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz és Orbánhoz hasonlította Le Pent, kiemelve, hogy „ezek (azaz Oroszország és Magyarország) nem szabad és nyílt demokráciák”. Macron még a nukleáris opcióként emlegetett hetedik cikkelyt is belengette Magyarország ellen, ha Budapest nem tartja tiszteletben az EU alapértékeit az oktatás (értsd: lex CEU) és a menedékkérők terén.

Brüsszel, 2017. április 29.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) nyilatkozik az Európai Unió csúcstalálkozója után Brüsszelben 2017. április 29-én. Mögötte Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (j2) és Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője (j).
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A magyar miniszterelnök kézlegyintéssel kommentálta a sajtónak Macron szavait, pedig van miért aggódnia. Az új elnök megválasztása ugyanis kijelölte a következő német-francia tengely az EU jövőjével kapcsolatos gondolkodási irányait, amely egy Macron-Merkel tandem esetében a szorosabb integrációt jelenti. Macron Európa-víziója gyökeresen eltér Orbán elképzeléseitől: a nemzetállami szuverenitás helyett az integráció mélyítésében látja a megoldást az EU problémáira, és egy nyitott, többsebességes unióban gondolkozik.

Merkel egy ideje szintén különböző sebességgel működő uniót vizionál, és ha a német kancellár megerősödve jön ki az őszi németországi választásokból, az kedvezhet az új kezdeményezések elindításának. A francia költségvetési hiány rendbetétele nélkül persze esély sincs arra, hogy valódi politikai, fiskális unió kiépítésével fejezzék be a félbehagyott eurozóna-építményt.

A markánsan eltérő integrációképpel rendelkező magyar vezetés egyetlen szerencséje, hogy egyelőre sem Macron, sem pedig Merkel nem gondolkozik zárt struktúrákban. Vagyis elviekben Budapest később ugyanúgy csatlakozhatna bármilyen, számára kedvezőnek minősülő kezdeményezéshez. Gazdasági értelemben mindenképpen növelné Magyarország befolyásolási potenciálját, ha az eurozónába történő belépéssel ráészeseivé válnánk a szorosabb döntéshozatali mechanizmusnak.

Semmiképpen sem biztató ugyanakkor Magyarországra nézve, hogy Macron már gazdasági miniszterként is ádáz harcot hirdetett a „szociális dömping” ellen. Magyarország kilenc tagállammal közösen lépett fel tavaly májusban a szóban forgó uniós jogszabálytervezet ellen amiatt, mert szerintük az megfosztaná egyetlen versenyelőnyüktől a nyugati piacokon szolgáltatást nyújtó kelet-közép-európai vállalatokat.

Ilyen stratégiai érdekellentétek közepette biztosan nem kedvez Magyarország alkupozíciójának, hogy a Fidesz-kormány az alapjogok folyamatos megsértésével provokálja az uniót.

A szerző a Political Capital külpolitikai elemzője

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.