Nagyvilág

Erdőben végezte a dolgát, három és fél évet kapott

El akarta égetni a vécépapírt, leégett a fél sziget.

Három és fél évre börtönbe kell vonulnia, emellett meg kell térítenie a leégett terület újraerdősítésének költségét egy német férfinak, aki halálos áldozatot is követelő erdőtüzet okozott tavaly a Kanári-szigeteken azzal, hogy a szabadban végezte a dolgát, majd meggyújtotta az elhasznált toalettpapírt.

A júliusban letartóztatott 27 éves férfi ügyében pénteken hozott ítéletet a tenerifei Santa Cruz bírósága.

A vádlottat a tűz gócpontja közelében találták meg, már elfogásakor beismerte, hogy ő okozta a tüzet La Palma szigetén azzal, hogy a szabadban végezte a dolgát El Paso település közelében, nem messze a Cumbre Vieja természeti területtől, majd az elhasznált vécépapírt el akarta égetni. Súlyos gondatlansága miatt 5000 hektárnyi mandulafenyő égett le, egy erdész pedig tűzoltás közben életét vesztette.

A bíróság 1,8 millió euró (560 millió forint) kártérítést ítélt meg az érintett községek és a halott tűzoltó családjának javára. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik