Vatikánváros, 2017. április 5.
A pápai audiencián Ferenc pápa magyar zarándokokkal beszélget, miután a csévharasztiak átadták neki adományaik egyikét, egy 17 kilogrammos húsvéti sonkát a Szent Péter téren, Vatikánvárosban 2017. április 5-én. Az adományt a pápa a szegényeknek adja. A csévharasztiak összesen 72 sonkát és három levágott bárányt vittek.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Külföld

Saját magát játssza Ferenc pápa a Beyond the Sun című filmben

24.hu
24.hu

2017. 05. 05. 13:47

Korábban a témában:

Saját magát játssza Ferenc pápa a Beyond the Sun című új filmben, melyet a cannes-i filmfesztivál idején folyó nemzetközi filmvásáron szeretne értékesíteni az olasz Ambi Pictures produkciós cég – értesült a variety.com.

A Graciela Rodriguez Gilio rendezte alkotásról tavaly úgy tájékoztatott az Ambi, hogy

ez az első játékfilm a világon, melyben egy pápa szerepel.

A filmet a rendező írta, főszereplői gyermekszínészek. A film négy kamaszról szól, akik Jézus keresésére indulnak.

A pápa arra kérte a filmeseket, hogy készítsenek olyan filmet a gyerekeknek, ami közvetíti Jézus üzenetét. Hozzátette, hogy jótékony céllal játszani is hajlandó benne, a film bevételével ugyanis két argentin gyermekjóléti szervezetet akarnak támogatni.

Andrea Iervolino és Monika Bacardi, az Ambi alapítói voltak a film producerei, Eduardo Garcia argentin püspök segítette őket tanácsaival.

A Corriera della Sera olasz lap pénteki tudósítása szerint a forgatást a Vatikán szigorúan ellenőrizte. A 29 éves Iervolino évek óta az egyetlen filmes, akinek az egyházi állam engedélyt adott a forgatásra, miközben sem az Oscar-díjas Paolo Sorrentino, sem Nanni Moretti nem tudott a Vatikánban forgatni, pedig mindkettejük nevéhez nagy sikerű pápafilmek fűződnek.

(mti)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

People gather next to flowers, candles and other items set up on the Las Ramblas boulevard in Barcelona as they pay tribute to the victims of the Barcelona attack, a day after a van ploughed into the crowd, killing 13 persons and injuring over 100 on August 18, 2017.
Police hunted for the driver who rammed a van into pedestrians on an avenue crowded with tourists in Barcelona, leaving 13 people dead and  more than 100 injured, just hours before a second assault in a resort along the coast. / AFP PHOTO / PASCAL GUYOT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.