Nagyvilág

Tíz éve tűnt el Madeleine McCann: hat elmélet arról, mi lett vele

Pontosan tíz éve, 2007. május 3-án tűnt el rejtélyes körülmények között Madeleine McCann. Este a hároméves brit kislányt szülei az ikertestvéreivel együtt letették aludni a portugáliai Praia da Luz üdülőfaluban, majd átsétáltak a szállásuktól alig ötven méterre található étterembe, ahol a barátaikkal beszélgettek. Kate McCann este tíz órakor hazaugrott, hogy megnézze a kicsiket, de hűlt helyét találta az ikrek mellett Maddie-nek.

Az azóta eltelt tíz évben a világ minden tájáról, Európától kezdve Marokkón át egészen Új-Zélandig érkeztek jelentések, hogy látták a kislányt, de ő nem került elő.

Rengeteg elmélet látott napvilágot Madeleine McCann eltűnéséről, a teóriákat hat nagy csoportra lehet osztani.

A szülők

Az ügy első vezető nyomozójának meggyőződése volt, hogy Madeleine meghalt a család szálláshelyén, a szülők pedig elrejtették a kislány holttestét. Ez a gyanú megerősödött, amikor nyomkövető kutyák szagot fogtak a szülők által Maddie eltűnése után három héttel bérelt autóban, ahol később a lány DNS-ét is megtalálták.

Kate és Gerry McCann-t innentől arguidónak kezelték, ami nem egyenlő a gyanúsítottá válással, de a rendőrség ilyenkor azt feltételezi, hogy az illetőnek köze van a bűntetthez. Végül azzal magyarázták ki magukat, hogy a bérelt járműben szállították a gyermek szennyesét, onnan származhat a DNS-minta.

A házaspár bűnösségét 15 hónappal később, a portugáliai nyomozás lezárásakor kizárták. Mindvégig tagadták, hogy közük lenne lányuk eltűnéséhez.

Abba pedig érdemes belegondolni, hogy vajon két orvos képes lett volna-e saját gyermekének holttestét eltüntetni, jókedvűen cseverészni a barátaikkal egy vacsora mellett, majd tíz éven át magukban tartani a titkot, miközben a lány megtalálására indított kampánnyal felhívták magukra az egész világ figyelmét.

Fotó: Europress/AFP/Clemens Bilan

Félresikerült rablás

Elképzelhető, hogy Madeleine felébredt és megzavart egy betörőt, aki bepánikolt, rátámadt és magával vitte, élve vagy holtan.

2014-ben a Scotland Yard a portugál rendőrség közreműködésével kikérdezett négy gyanúsítottat az elmélettel kapcsolatban. Mindannyian mobiltelefonjaik bemérése által és előéletük miatt kerültek a képbe, de kivétel nélkül tisztázni tudták magukat.

De egy megijesztett rabló nem egyszerűen elfutott volna? A nyomozók szerint sosem lehet tudni, hogy egy bűnöző hogyan reagál, ha nyomás alá kerül. Egy ilyen spontán cselekedetnek viszont a kapkodás miatt valószínűleg nyomot kellett volna hagynia, mégsem találtak semmit.

Megtámadta egy pedofil

Az elmélet szerint Madeleine-t elrabolta egy pedofil, majd később megölte, holttestét pedig elégette, elrejtette, vagy a tengerbe dobta.

Szemtanúk több gyanús alakot is láttak a McCann-család apartmanja körül Maddie eltűnése előtt néhány nappal.

2011-ben a portugál hatóságok újraindították a nyomozást, miután kiderült, hogy Algarve partjainál 2007-ig több nyaraló brit családhoz is betörtek és molesztálták a fiatalkorú lányokat, miközben aludtak. A gyanúsítottjuk Euclides Monteiro pincér volt, csakhogy ő 2009-ben egy traktorbalesetben életét vesztette. A DNS-tesztek alapján kizárták, hogy ő lett volna az elkövető.

A nyomozók szerint a pedofilok általános tulajdonsága, hogy jobban szeretik az érettebb lányokat, és csak ritkán kockáztatják meg, hogy kivigyék a gyermeket az épületből. Ráadásul idővel pánikba esnek és a (holt)testet a bűntett helyszínének közelében hagyják.

Fotó: Europress/AFP/Juan Mabromata

Elrabolta egy gyermektelen pár

Felállítottak egy olyan verziót is, miszerint a kislányt elrabolta vagy elraboltatta egy pár, akiknek nem lehetett gyerekük, vagy elveszítették. Ez az elmélet sem áll stabil lábakon, mert egy ilyen esetnél a rabló inkább a fiatalabb gyerekek egyikét vitte volna magával, Madeleine ikertestvérei, Sean és Amelie pedig csak kétévesek voltak.

Kevésbé valószínű, hogy felébredtek volna, ha egy idegen elrabolja őket és később semmire nem emlékeztek volna csecsemőkorukról.

A szülők egyébként azt remélik, valami hasonló történt, mert ez azt jelentené, hogy Maddie él és valaki vigyáz rá.

Gyermekkereskedők vitték el

Azt sem zárták ki, hogy Madeleine-t egy gyermekkereskedő banda tagjai rabolták el és külföldön rabszolgának adták el. 90 perc alatt a spanyol határra szállíthatták, hogy felrakják egy Marokkóba tartó hajóra. Mindezt órákkal azelőtt, hogy a rendőrség a lány elrablására kezdhetett volna gyanakodni.

A rendőrség azt követően állította fel ezt az elméletet, hogy valaki lefotózott egy Madeleine-re hasonlító kislányt a tengerparton, ahol a kereskedők a válogatást tarthatták.

Az emberkereskedő csoportok főként az észak-afrikai Mauritániában tevékenykednek. Ez volt az utolsó ország 1981-ben, ahol hivatalosan is megszűnt a rabszolgaság, de emberjogi szervezetek szerint sokan továbbra is rabszolgaként élnek. Több szemtanú látni vélte Maddie-t Marokkóban. Szülei hetekkel a lány eltűnése odautaztak, de nem jutottak előre.

Ez lenne egyébként a leglogikusabb magyarázat a fiatal gyermek nyomtalan eltűnésére.

Baleset

Megtörténhetett, hogy Madeleine felébredt és elindult megkeresni a szüleit. Kinyitotta a teraszajtókat, kiment a lakásból, lesétált a dombon, beleesett egy gödörbe, ahol meghalt vagy eszméletét vesztette, másnap pedig a munkások betöltötték a lyukat.

Ehhez azonban az kellett volna, hogy a hároméves Madeleine képes legyen kihúzni a függönyt, kinyitni majd bezárni a teraszajtót és a kerti kaput maga után. Azt sem tartják kizártnak, hogy mikor kilépett az útra, egy autó elütötte, a sofőr pánikba esett és magával vitte a testet. Vagy eltévedt, bemászott valahova, ahonnan nem tudott kiszabadulni és szomjan halt.

*

Szülei a lány eltűnésének tizedik évfordulóján adott interjújukban azt mondták, Madeleine örökre a lányuk marad, de realizálniuk kellett, hogy az idő nem áll meg, és biztosítani szeretnék az ikreknek, hogy olyan életük legyen, amilyet megérdemelnek.

Szerdán a brit sajtó egy kiszivárgott belügyminisztériumi dokumentumra hivatkozva arról számolt be, hogy a szülők már nem bíznak a brit és a portugál rendőrökben, ezért magánnyomozókat béreltek lányuk felkutatására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik