Nagyvilág

Az Orbánnal riogató Macron győzelmének örülne Merkel

A francia elnökválasztás független centrista jelöltjének drukkol a német kancellár.

Angela Merkel a Kölner Stadt-Anzeiger című lapnak azt mondta: örülne, ha az EU-párti jelölt győzne vasárnap, a franciaországi elnökválasztás második fordulójában, mert ez döntő jelentőségű az Európai Unió stabilitása, jövője szempontjából.

Természetesen a francia választók döntéséről van szó, amibe nem szólók bele, de elmondom, hogy örülnék, ha Emmanuel Macron győzne, mert következetesen Európa-párti politikát képvisel.

A német kancellár közölte, Macron nem ismeretlen számára, már akkor megismerte, amikor még a szocialista kormány gazdasági minisztere volt. Sikere

pozitív jelzés volna a politikai közép számára, amelynek erejét itt, Németországban is meg akarjuk őrizni.

Merkel szerint Macron magától értetődően elsősorban hazája érdekeit tartja szem előtt, de egyben “elkötelezett Európa-párti” politikus, és “nagyon Európa-párti választási kampánya a jó német-francia kapcsolatok szempontjából is pozitív jelzés” – tette hozzá.

Emmanuel Macron a második fordulóban azzal a Marine Le Pennel verseng, akit a minap Putyinhoz és Orbán Viktorhoz hasonlított és azt mondta, ha a francia Nemzeti Front elnökjelöltje nyer, az “gazdasági háborút” okozna hazájának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik