Nagyvilág

Forradalmat kockáztat a hatalommániás venezuelai elnök

Megatüntetést hívott össze a sarokba szorított ellenzék a nyomorgó Venezuelában, miután az elnök puccsszerűen alkotmányozó gyűlést hívott össze.

Minden téren katasztrofális állapotok uralkodnak Venezuelában, amit a Hugo Chávez kezdeményezte új szocializmus gazdaságilag, politikailag és társadalmilag is romba döntött. Az elhunyt elnök utóda, Nicolas Maduro már népszerűségben sincs ott, ahol elődje volt, de foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz.

Miután az ellenzék megnyerte a legutóbbi parlamenti választásokat és többségbe került a parlamentben, mindent megtett, hogy elmozdítsa az elnököt, de Maduro kitart. Legutóbbi tette az volt kedden, hogy a parlament feloszlatását és alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását kezdeményezte. Erre válaszul zavargások törtek ki az országban – amik már eddig is 28 emberéletet követeltek.

Maduro tettét az Amerikai Államok Szövetsége, az USA és Brazília is elítélte, utóbbi puccsnak minősítette, a helyi ellenzék szerdára megatüntetést hívott össze. Maduro ugyan kihirdette elnöki rendeletként az alkotmányozó nemzetgyűlést – aminek elvileg majd nem lehetnek tagjai pártpolitikusok -, de a nemzetgyűlés elutasította az ötletet.

Mindenesetre elnökválasztás leghamarabb jövő év végén lesz, addig viszont tovább mélyülhet a gazdasági krízis. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 700 százalékos inflációval számol idénre, az olajárak alacsonyan vannak, így kevés a bevétel, emiatt üresek a boltok polcai, az ország pedig behozatalra szorul élelmiszerből és orvosságokból is.

A venezuelai ellenzéknek pedig kevés esélye van bármit is elérni: a parlamenti döntéseiket rendre megsemmisítik a kormány dominálta bíróságok, így csak az utca marad a számukra.

(BBC News)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik