Nagyvilág

Donald Trump: “megtisztelő lenne” találkozni az észak-koreai vezetővel

Nyitott arra, hogy "megfelelő körülmények" között találkozzon Kim Dzsongunnal.

Donald Trump amerikai elnök közölte, “megtiszteltetésnek venné”, ha találkozhatna Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Az elnök a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva fejtette ki álláspontját.

Elmondta: nyitott arra, hogy “megfelelő körülmények” között találkozzon az észak-koreai vezetővel. “Helyénvaló lenne, ha találkoznék vele, abszolút szeretném is, megtiszteltetésnek venném” – fogalmazott az amerikai elnök. Az Egyesült Államok és Észak-Korea között nincs diplomáciai kapcsolat.

Az elnök a Fox televíziónak is interjút adott az észak-koreai helyzetről, ezt hétfőn este sugározzák, ám a televízió már közölt belőle néhány részletet. A Foxnak Donald Trump azt fejtegette, hogy az amerikaiak “valószínűleg nincsenek biztonságban” az észak-koreai fenyegetés miatt.

“Senki sincs biztonságban” – mondta, s az észak-koreai vezetőre célozva hozzátette: “a fickónak atomfegyverei vannak”. A Dél-Koreában telepített THAAD rakétavédelmi rendszerről megjegyezte, hogy az biztonságos.

A Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban az elnök belpolitikai kérdésekről is beszélt. Közölte, hogy szándékában áll a Wall Street legnagyobb bankjait feldarabolni, s visszatérni ahhoz a “régi rendszerhez”, amelyben a bankrendszerben elkülönült a lakossági hitelezés és a beruházási tevékenység.

Megemlítette, hogy fontolgatja a benzinadó emelését, de a befolyó többletpénz csakis az infrastruktúra beígért fejlesztésére lesz fordítható. Az adóreform tervezetéről pedig elmondta, hogy intenzív tárgyalások folynak róla a kongresszusban, és elképzelhetőnek tartotta, hogy a terv egynémely részletét visszavonja. Arról azonban nem kívánt nyilatkozni, hogy mely részletekről lehet szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik