Nagyvilág

Sci-fibe illő börtönt terveztek a Panama-iratok adócsalóinak

A furcsa hajón háromezerháromszázan tölthetnék a büntetésüket.

Másfél évvel óriási szivárogtatás rázta meg a világot: egy panamai ügyvédi irodából 11,5 millió, a hetvenes évektől egészen 2015-ig született irat került napvilágra. A papírok adócsalók egész tömegére irányították a figyelmet, így futballistákra, színészekre, filmproducerekre, ügyvédekre, de legnagyobb részben persze politikusokra. Hat kontinens háromszáz újságírója állt össze konzorciummá, hogy felderítse az ügyeket, melyek segítségével a dúsgazdagok elrejthették vagyonukat saját országuk adóhatóságai elől – munkájukat két héttel ezelőtt Pulitzer-díjjal jutalmazták.

Az érintettek felelősségre vonása természetesen még mindig várat magára, de ez semmiben sem gátolta meg az Ecole d’Architecture de Paris-Belleville három tervezőjét, Axel de Stampát, Sylvain Macaux-ot, és Guillaume Devaux-ot, hogy elképzeljék a letöltendő börtönbüntetésre ítélteknek helyet adó intézetet.

A 3300 embernek otthont adó úszó börtönt szemmel láthatóan egy kiszolgált teherhajó átalakításával képzelték el, melyre nyolc óriási panelt szerelnének. A háromszázötven méter hosszúra nyúló, száz méter magasra törő, papíralapú, de a terhelésnek és az elemeknek tartósan ellenálló cellarendszer minden eleme kilenc négyzetméteres lenne, helyet pedig Panamaváros partjaihoz közel, a Panama-csatorna déli bejáratánál kaphatna.

A hajón helyet kapna egy sportközpont, egy víztisztító, néhány műhely, sőt, a hajó hagyományos fedélzetén termelődne meg a rabok által elfogyasztott zöldség és gyümölcs, ezáltal az legalább részben függetlenedhetne a szárazföldtől.

A rajzok a minden héten újabb, érdekes építészeti koncepciót megosztó 1week1project nevű oldalon jelentek meg, most ezeket mutatjuk be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik