New York, 2017. január 11.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök e minőségében első sajtóértekezletét tartja a New York-i Trump-torony előcsarnokában 2017. január 11-én. (MTI/EPA/Justin Lane)
Külföld

Trump: Nincs értelme az első száz nap értékelésének

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2017. 04. 24. 18:02

Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta az AP hírügynökség munkatársait abból az alkalomból, hogy szombaton lesz száz napja elnöki beiktatásának. Ennek kapcsán Trump úgy vélte, hogy az első száz nap “mesterségesen felállított korlát”. Szavai szerint “nincs sok értelme” értékelni elnöksége első száz napját. Ez egy teljesen másfajta elnökség, mint a korábbiak – tette hozzá.

Az AP ennek kapcsán megállapította, hogy Donald Trump “felizgatta Washingtont”, a washingtoni intézmények viszont “megzabolázták őt”, s felidézte, hogy a republikánus elnök

kiszámíthatatlanságával és kemény beszédmódjával megriasztotta a világ vezető politikusait, de a Szíriára mért meglepetésszerű csapásával kivívta dicséretüket.

A hírügynökség értékelése szerint Trump, aki az eddigi politikával történő szakítással kampányolt, közvetve elismerte, hogy a változás Washingtonban mégsem valósítható meg gyorsan. Annak jelét adta, hogy érzi a hivatal súlyát – fogalmazott az AP. Álláspontja szerint Donald Trump meg sem próbálta azt, amit a korábbi elnökök, nevezetesen, hogy építsen a megválasztás utáni politikai tőkére és a közvélemény jóakaratára, ami általában az újonnan megválasztott elnököket övezi. Trumpnak valójában soha nem volt a választáshoz kapcsolódó politika tőkéje, és soha nem élvezett jóindulatot a közvéleményben sem.

A hírügynökség “megosztónak” minősítette Trumpot, és felidézte, hogy a választást a közvetlen szavazatok alapján tulajdonképpen demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton nyerte meg, s az elektori kollégiumban elért győzelme az egyik legkisebb arányú volt az amerikai történelemben.

Donald Trump az AP munkatársainak elismerte, hogy az Egyesült Államok főparancsnoki tisztségének ellátása”emberi felelősségvállalást” is jelent, amivel korábban, ingatlanfejlesztő mágnásként nem törődött. Most viszont tudatában van annak, hogy számolnia kell döntéseinek az emberekre gyakorolt hatásaival, következményeivel is – fogalmazott.

“Amikor eljött az idő, hogy 59 Tomahawkot küldjünk rá Szíriára, akkor azt mondtam magamnak, itt többről van szó, itt halálról is szó van, hiszen embereket ölhetünk meg. Ezzel a kockázattal kellett számolnunk” – jelentette ki Hozzátette: “mindenhez, amit a kormányzáskor csinálunk, szív kell, míg az üzleti életben valójában jobban járunk, ha nincs az embernek szíve”.

Az interjúban elnöksége nagy sikereként említette Trump az Iszlám Állam terrorszervezet elleni stratégiáját. Megismételte, hogy átalakítja az adórendszert, s ezzel a “valaha volt legnagyobb adócsökkentést” helyezte kilátásba.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

The rescued private owned submarine UC3 Nautilus that sank on Friday 11. August, are dragged into Copenhagen Harbor 12. August 2017 by the Salvage ship Vina. The Swedish journalist Kim Wall which was on board the submarine is still missing. Owner and Captain Peter Madsen was rescued and charged with negligent manslaughter. (Foto: Jens Noergaard Larsen/Scanpix 2017)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.