Nagyvilág

Éhségsztrájkolnak a menedékkérők Leszboszon

Tizenkét szíriai kurd kezdett éhségsztrájkba a Leszbosz szigetén található moriai regisztrációs központban a menedékkérelmek elhúzódó feldolgozása ellen tiltakozva - mondta el egy helyi tudósító a dpa német hírügynökségnek hétfőn.

A tüntetők menedékkérelmét első fokon elutasították, és a második körben több hónapig is eltarthat az eljárás. A takarókba bugyolált éhségsztrájkolók péntek óta a menekültügyi hatóságok moriai irodája előtt tiltakoznak.

A görög válságstáb szerint a táborokban gyakoriak a hasonló tüntetések, amelyek rendszerint tiszavirágéletűek.
Az égei-tengeri szigetek regisztrációs központjaiban jelenleg mintegy 13 800 ember él. Eközben továbbra is alacsony a török partokról újonnan érkező társaik száma – tette hozzá a válságstáb. Az elmúlt 24 órában például egyetlen ember sem érkezett Görögországba.

2016 áprilisában, a balkáni útvonal lezárását és az Európai Unió, illetve Törökország közötti menekültügyi egyezmény életbe lépését követően meredeken zuhanni kezdett az újonnan érkezők száma. Az unió és Törökország közötti megállapodás értelmében minden olyan ember visszaküldhető Törökországba, aki illegális úton jutott el Görögországba, és nem kap vagy nem is kér menedéket a helyi hatóságoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik