Nagyvilág

Francia elnökválasztás: Macron és Le Pen masírozott be a második körbe

A francia elnökválasztás első fordulójában a szavazatok legalább ötven százalékát kellett volna begyűjtenie a győztesnek. Mivel ez nem sikerült senkinek, a tizenegy jelöltből a két legtöbb voksot kapó jutott be a május 7-i második körbe.

Az előzetes közvélemény-kutatások szerint Marine Le Pen és Emmanuel Macron volt a legesélyesebb a továbbjutásra, de Jean-Luc Mélenchon és Francois Fillon is beleszólhatott volna kettejük versenyébe. A jelöltekről és programjaikról korábban itt írtunk.

A voksolás a legtöbb helyszínen hét órakor ér véget, de nagyobb városokban nyolcig tartottak nyitva a hivatalok..

Az első exit pollok arról szóltak, hogy Emmanuel Macron és Marine Le Pen egyaránt a szavazatok 23 százalékát gyűjtötte be, így ők lehetnek ott a következő fordulóban, ami később igaznak is bizonyult.

Le Pen szerint Franciaország túlélése forog kockán és azt ígérte, megválasztása esetén megszabadítja a francia népet az arrogáns elittől. A Nemzeti Front elnöke történelmi eredményről beszélt. Érdekesség, hogy Jean-Marie Le Pen 2002-ben 4,8 millió szavazattal lépett tovább, most lánya, Marine Le Pen a becslések szerint 7,7 millió voksot gyűjtött be.

Galéria
Fotó: Europress

Macron később mondott beszédet. Elmondta, egy év alatt megváltoztatták a francia politika képét. Az En Marche! jelöltje egységre szólított fel és megígérte, hogy az ország hangja lesz Európában, a hazafiak elnöke akar lenni.

Bernard Cazeneuve miniszterelnök arra kért mindenkit, szavazzanak Macronra a második körben. Francois Fillon elismerte a vereségét és beállt Macron mögé. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Angela Merkel német kancellár is gratulált Macronnak.

43 millió szavazat összesítése után, 84 százalékos feldolgozottságnál

  • Macron 23,35
  • Le Pen 22,45
  • Fillon 19,97
  • Mélenchon 19,19 százalékon áll.

A lényegi kérdések eldőltek, május 7-én tehát a szociáldemokrata és a szélsőjobboldali jelölt közt dőlhet el a csata. Ez Macronnak kedvez, mert Le Pen elutasítottsága sokkal magasabb, akár kiütéses győzelmet is arathat ellene. Ezt erősíti az Ipsos mai, 2024 főt bevonó kutatása is, mely szerint Macron 62 százalékkal győzhet a végső ütközeten. A válaszadók 85 százaléka volt biztos döntésében.

Mit akarnak?

Macron:

  • 50 milliárd eurós állami beruházást a munkahelyi képzésre, a megújuló energiaforrásokra való áttérésre, az infrastruktúra és a modernizáció fedezésére.
  • A szemüvegek, fogsorok és hallókészülékek teljes költségének megtérítését.
  • A társasági adó csökkentését 33-ról 25 százalékra.
  • Nagyobb mozgásteret a vállalatoknak a 35 órás munkahétre történő átállásra.
  • A munkanélküliségi ráta 7 százalékra csökkentését a mostani 9.7 százalékról.
  • A 15 év alatti diákok számára megtiltani a mobiltelefonok használatát, a 18 éveseknek pedig moziban, színházban és koncerteken elkölthető egyszeri 500 eurós kulturális támogatást nyújtani.
  • A terrorizmus elleni küzdelem jegyében újabb tízezer rendőrt állítana szolgálatba és 15 ezerrel megnövelné a börtönök férőhelyét.

Le Pen:

  • Brüsszellel tárgyalni az új Európai Unióról. Ha ez sikertelen, referendumot tart az EU-tagságról.
  • Kilépni az eurózónából és a NATO-ból.
  • Az illegális bevándorlók azonnali kitoloncolását, és a legális bevándorlók számának évi tízezerre csökkentését.
  • A szélsőséges mecsetek bezáratását.
  • A nyugdíjkorhatár 60 évre való csökkentését és 35 órás munkahetet.
  • Visszahozni a halálbüntetést.

A Reuters hírügynökség szerint az euró Donald Trump megválasztásának napja óta a legmélyebbre süllyedt. Két százalékos emelkedéssel 1,09395 dollárra nőtt az árfolyama.

A párizsi Bastille téren könnygázt kellett bevetnie a Le Pen továbbjutása miatt tüntető antifasiszták ellen a rendőrségnek. Az összecsapásokban legalább egy nő megsérült.

Megérkezett a nap fotója is. Francois Hollande jelenlegi elnök, aki nem indult újra a posztért, a televízióban követi a választás alakulását. Ő egyelőre nem kívánt állást foglalni a két továbbjutó jelölt között, de telefonon gratulált Macronnak.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter üdvözölte a választási eredményeket.

Ez nemcsak Franciaországról, hanem Európáról is szól. Örülök, hogy Macron győzött, mert ő volt az egyetlen Európa-párti jelölt. Biztos vagyok benne, hogy helyére teszi a második fordulóban a szélsőjobboldali populizmust. Egy nagyon rendes ember, egy jó barát

– fogalmazott.

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon érdekes a francia elnökválasztás.

Több szavazóhelyiségben gépeken is lehetett szavazni. Üdv a XXI. században.

A berlini francia nagykövetség előtt kígyózó, kétszáz méteres sor állt egész nap, a szavazóknak akár 3-4 órát is kellett várniuk, hogy sorra. Kanadában még súlyosabb volt a helyzet, csak Montréalban 57 ezer francia szeretett volna voksolni vasárnap.

A közösségi oldalakon 15 és 17 óra között Marine Le Pent emlegették a legtöbben, Mélenchon és Macron követte fej-fej mellett.

UPDATE: Marcron nyerte az első fordulót

A végleges adatok szerint Emmanuel Macron független, centrista politikus végzett az első helyen a voksok 23,75 százalékával, Marine Le Pen, a radikális . A jobboldali Nemzeti Front jelöltje lett a második a szavazatok 21,53 százalékával. Az eredményekről bővebben itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik