Nagyvilág

Brüsszel nem akarja, hogy olcsón megússzák: euróban kérik a Brexit költségeit a britektől

Az árfolyamkockázat kivédése érdekében az Európai Bizottság (EB) euróban fizettetné meg az Egyesült Királysággal a szigetország uniós kilépésének költségeit - közölte csütörtökön a Politico hírportál a brüsszeli testület tárgyalási irányelveinek kiszivárgott tervezetére hivatkozva.

Az Egyesült Királyságnak teljes egészében fedeznie kell a kiválási folyamat költségeit, például a Londonban működő uniós ügynökségek költöztetését is

– írták a bizottság szakértői a dokumentumban, amelyet csak azután fogadhatnak majd el, hogy a bennmaradó “huszonhetek” vezetői április 29-i ülésükön jóváhagyják a tárgyalásokra vonatkozó tágabb iránymutatásaikat.

Az Európai Unió azt már korábban is többször hangsúlyozta, hogy a briteknek a kilépés után is teljesíteniük kell majd a közösséggel szemben fennmaradó pénzügyi kötelezettségeiket. Egyes számítások szerint London a múltban hozott költségvetési döntések és egyebek miatt a távozást követően még 60 milliárd euróval marad adósa az EU-nak, magának a kiválási folyamatnak a költségeiről azonban eddig nem készítettek becsléseket.

Bezárnák a kiskapukat

A hírportál cikke szerint ezekbe az ügynökségek költöztetése mellett például a tárgyaló delegációk utazási költségei vagy akár a rendkívüli uniós csúcstalálkozók rendezésének költségei is beleszámíthatnak. Az Európai Bizottság a dokumentum szerint biztosítani akarja, hogy a kiválási folyamat ne hagyjon maga mögött “jogi kiskapukat vagy szürke zónákat”.

Az irányelvek egyebek mellett kitérnek az állampolgárok jogainak kölcsönös biztosítására, az olyan garanciákra, hogy például a cégeknek ne kelljen visszahívniuk a kiválás pillanatában már egymás piacain lévő áruikat, valamint arra, hogy csak a kilépés feltételeiről szóló megállapodás után kezdődhetnek a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatairól.

A Politico által megkérdezett elemzők szerint a dokumentum világossá teszi, hogy az EB nem szeretné, ha London “olcsón megúszná” a távozást. Bennfentes források szerint Brüsszelben azt tervezik, hogy még a június 8-ra kiírt brit előrehozott választások előtt közzéteszik a végleges irányelveket. Egyesek azonban úgy vélték, hogy ezzel a testület beavatkozna a választásokba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik