Nagyvilág

Betilthatják Kazahsztánban a szakállat

Nurszultan Nazarbajev kazah államfő azt javasolta, hogy törvényben tiltsák meg Kazahsztánban a fiatal férfiaknak a szakállviseletet, a lányoknak pedig a teljes testet fedő fekete ruha hordását - közölte a közép-ázsiai állam elnöki sajtóosztálya szerdán Nazarbajevnek az ország muszlim vallási vezetőivel tartott megbeszéléséről tájékoztatva.

A kazah államfő – a közlemény szerint – különös figyelmet szentelt a fiatal nemzedék vallási tájékozatlanságának. Nazarbajev szerint ennek következtében a fiatal férfiak hosszú szakállat növesztenek és felvarratják nadrágjaikat, emellett egyre több kazah lány burkolja magát tetőtől talpig fekete öltözetbe.

Ez nem felel meg sem a kazah hagyományoknak, sem a kazah népnek

– hangsúlyozta.

Szükséges törvényhozói szinten kidolgozni egy tilalmat a kérdésben – állapította meg a kazah elnök. Emlékeztetett, hogy a kazahok csak gyász idején öltöznek feketébe.

Nazarbajev emellett kiemelte, hogy a kazah kultúrkörben nincs összefüggés a fekete ruházat és a vallás között.

Amennyiben a fiatalság követi ezeket a népünktől idegen útmutatásokat, mivé lesz az ország? A független Kazahsztánnak fényes jövőre van szüksége, a nemzetnek egységesnek, az országnak pedig világinak kell lennie és továbbfejlődnie. Nem tűrjük meg azokat, akik céljaink útjába állnak

– hangsúlyozta a kazah államfő.

Ez nemcsak az államapparátus, hanem az egész kazah nép, a nép jövőjének is az érdeke

– hangoztatta Nazarbajev.

A kazah államfő a múlt héten jelentette be, hogy a jövőben megfosztják állampolgárságuktól Kazahsztánban azokat, akik szélsőséges szervezetekben vesznek részt. Elmondta, hogy Kazahsztánból valószínűleg mintegy 5-600-an csatlakoztak valamilyen szélsőséges nézeteket valló szervezethez. A volt szovjet tagköztársaságok állampolgárai közül azonban sokkal többen, mintegy 5000-en vagy akár ennél is többen harcolhatnak iszlamista terrorszervezetek soraiban – tette hozzá a kazah elnök. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik