Nagyvilág

Tajvanban teljesen betiltják a kutya- és macskahús fogyasztását

A szigetország az első ázsiai állam, hogy törvény tiltja az ebek és cicák megevését.

A tajvani törvényhozás kedden elfogadta az állatvédelmi törvény módosítását, amellyel teljesen betiltották a kutyák és macskák húsának emberi fogyasztását – jelentette a helyi sajtó. A jogszabály értelmében 50 ezer és 250 ezer tajvani dolláros (500 ezer és 2,5 millió forint) pénzbüntetésre számíthat, aki kutya- vagy macskahúst árusít, vásárol vagy fogyaszt.

A törvényszegőket emellett nyilvános megszégyenítéssel is sújthatják. A Focus Taiwan cikke szerint a hatóságok nyilvánosságra hozhatják az elkövetők nevét és fényképét is. A tiltás kiterjed minden olyan élelmiszeripari termékre, amiben kutyák és macskák testrészei vannak.

Tajvanban már több önkormányzat is betiltotta a kutya- és macskahús fogyasztását, de országos törvény még nem foglalkozott a kérdéssel. A jogszabályt benyújtó képviselő közölte: a törvény elfogadása jól mutatja, hogy Tajvan elől jár az állatvédelemben, és reményét fejezte ki, hogy több ázsiai ország is követni fogja példájukat.

Wang Yu-min ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy Tajvan az első ázsiai ország, ahol megtiltják a kutya- és macskahús evését.  „Nem lepne meg, ha több ázsiai ország is követné” Tajvant – mondta el a South China Morning Postnak a SPCA állatvédelmi szervezet hongkongi ágának egyik vezetője.

Yulin kutyahús (Array)
Levágásra szánt kutyákat árusító nő a kutyahús fesztiváljáról ismertté vált kínai Yulin városában

Teresa Lee szerint a törvény elfogadásának inkább szimbolikus, mint gyakorlati jelentősége van, hiszen a tajvaniak körében ritka, hogy kutyát vagy macskát ennének. A kutyahús fogyasztása Lee elmondása szerint szerte Ázsiában visszaszorulóban van, ahogy egyre többen és többen házi kedvencként tartanak kutyákat és macskákat.

A kedden elfogadott tajvani állatvédelmi törvény emellett szigorította az állatkínzásért adható büntetéseket. Ezentúl már két évig tartó börtönbüntetéssel, valamint akár kétmillió tajvani dolláros (19 millió forint) pénzbüntetésre számíthatnak azok, akik szándékosan bántanak állatokat úgy, hogy annak végtagroncsolás, szervleállás vagy halál a vége. A visszaeső elkövetők pedig akár már öt évre is rácsok mögé kerülhetnek, és ötmillió tajvani dolláros (48 millió forint) pénzbüntetést is kaphatnak.

A módosítással megtiltották a „járművel végzett állatsétáltatást” is, így az autósok, motorosok és robogósok már nem vonszolhatják magukkal pórázon vezetett kutyájukat. Az elkövetők akár 15 ezer tajvani dolláros pénzbüntetést is kaphatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik