Nagyvilág

Dortmundi robbantás: iszlám szálat vizsgál a rendőrség

A német rendőrség iszlám szálon is nyomoz a kedd esti dortmundi robbantás kapcsán. A Borussia Dortmund csapatbuszánál három robbanószerkezet lépett működésbe, nem sokkal az után, hogy a jármű elhagyta a szállodát. Ketten megsérültek: a csapat egyik játékosa, Marc Brata, valamint egy motoros rendőr, aki légnyomási sérülést szenvedett és sokkot kapott az egyik robbanástól. A rendőr a busz előtt haladt felvezetőként.

Fotók a dortmundi robbantás helyszínről

A rendőrség  a robbanás helyszínén talált egy levelet is, amit állítólag az elkövető írt. A levél tartalmáról egyelőre nem beszélt a hatóság.

A Süddeutsche Zeitung és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk és a Westdeutscher Rundfunk közös tényfeltáró munkacsoportja viszont azt állítja, éppen a támadás helyszínén talált levélből lehet az iszlamista háttérre következtetni. A jelentés szerint a levélben hivatkoznak a tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett dzsihadista merényletre, és kiemelik, hogy az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció tagjaként a német légierő – felderítő repüléseket végző – Tornado gépei részt vesznek muzulmánok meggyilkolásában.  Ezért sportolók és egyéb hírességek Németországban és más, az IÁ ellen “keresztes” háborút folytató országokban

felkerültek az Iszlám Állam halállistájára.

Az “Allah, a Könyörületes és Irgalmas nevében” kezdetű, aláírás nélküli levél szerint a fenyegetés visszavonásának feltétele a Tornado gépek kivonása a koalícióból és a németországi Ramsteinben működő amerikai légi támaszpont bezárása.

Az SZ, az NDR és a WDR szerint a hatóságok szokatlannak tartják és fenntartással kezelik a levél állításait, nem zárják ki, hogy félrevezetést szolgáló hamis nyomról van szó.

Van egy másik levél is

Ugyancsak német sajtóértesülés szerint kedd este az interneten megjelent egy írás, amely antifasiszta, szélsőbaloldali háttérre utal. A szöveg szerint a csapatot szállító buszt azért támadták meg, mert a “BVB politikáját jelképezi”, ez a politika pedig azért helytelen, mert nem irányul kellőképpen a rasszisták, nácik és jobboldali populisták ellen.

Közben a szövetségi legfőbb ügyészség magához vonta a nyomozás irányítását. A súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes hatóság szerda délután ismerteti az eljárás első eredményeit.

A támadásról a helyi rendőrség szerda hajnalban azt közölte, hogy a futballcsapat volt a célpontja, de nem tudják, hogy mi volt az indítéka, és egyelőre nem terrortámadásként, hanem “emberölési kísérletként” tekintenek a merényletre – tették hozzá.

A megsérült játékos, Marc Bartra jobb csuklójában eltört egy csont, amit meg kellett operálni, a beavatkozás során a karjából szilánkokat távolítottak el.

(Independent, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik