Nagyvilág

Észak-Korea „kész a háborúra”

Kiakadtak amiatt, hogy Amerika hadihajókat vezényelt a Koreai-félsziget közelébe.

Kemény katonai válaszlépéseket helyezett kilátásba Észak-Korea kedden, miután az Amerikai Egyesült Államok hadihajókat vezényelt a félsziget közelébe.

„A provokátorok cselekedeteire válaszolva Phenjan erős fegyverekkel a leghatározottabb ellenlépésekhez folyamodik, hogy szavatolja az ország biztonságát” – áll a külügyi állásfoglalásban, amely szerint „az észak-koreai beavatkozásra irányuló esztelen amerikai lépések aggasztó szakaszba léptek”.

Phenjan kész bármilyen háborúra, amelyet az Egyesült Államok indít, és Washingtont fogja terhelni a teljes felelősség a felháborító tettek katasztrofális következményeiért

– írják a közleményben.

Az amerikai hajóraj a Carl Vinson atommeghajtású repülőgép-hordozó vezetésével érkezett Szingapúrból. Ugyanez a flotta részt vett a március 19-től 25-ig tartó közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlaton, majd Ausztrália partjaihoz indult, de visszafordult.

Dave Benham, az amerikai csendes-óceáni parancsnokság szóvivője azt mondta, hogy az intézkedést elővigyázatosságból, Észak-Korea egyre nagyobb aggodalmat keltő nukleáris programja miatt hozták. Az amerikai álláspont szerint a kommunista ország jelenti az első számú veszélyt a térségben, és „szükséges a fokozott katonai jelenlét” a félsziget közelében.

Phenjan legutóbb április 5-én hajtott végre rakétakísérletet, a Scud típusú, közepes hatótávolságú rakéta azonban 60 kilométer megtétele után a Japán-tengerbe csapódott. Feltevések szerint a kommunista ország interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztésén munkálkodik, amellyel képes lenne az Egyesült Államok területére is csapást mérni. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik