Nagyvilág

Egy perc néma csenddel emlékeztek a terrortámadás áldozataira Svédországban

Svédország-szerte egy perc néma csenddel emlékeztek a pénteki stockholmi, gázolásos terrortámadás áldozataira hétfőn.

A kormány nemzeti gyásznapot hirdetett, a stockholmi városházánál tartott megemlékezésen pedig kijelentette:

Svédország soha nem kapitulál a terrorizmus előtt.A megemlékezésen a királyi család, a kormány és a svéd parlament tagjai is részt vettek.

Sosem engedünk az erőszaknak. Nem engedjük meg, hogy a terrorizmus győzedelmeskedjen. Stockholm nyitott és toleráns város marad

– jelentette ki Karin Wanngard, a svéd főváros polgármestere.

A támadás helyszínének környékén 20-50 ezer fős tömeg gyűlt össze az egyik közösségi oldalon szervezett “szeretettüntetésre”, hogy világossá tegyék: elutasítják a terrorizmust.

Múlt pénteken mintegy fél kilométeren át száguldott egy lopott sörszállító teherautó Stockholm belvárosának egyik sétálóutcáján, s végül egy üzletbe csapódott. Négy ember halt meg, tizenöten pedig megsérültek.

A rendőrség két embert vett őrizetbe az ügyben, az egyikük egy 39 éves, üzbég férfi, aki a gyanú szerint a volán mögött ült. A férfi korábban letelepedési engedélyt kért, de kérelmét elutasították. Ennek ellenére a hatóságok nem tudták kitoloncolni az országból, mert nem akadtak a nyomára.

Jan Evensson rendőrparancsnok az SVT svéd közszolgálati televíziónak azt mondta: ez elkövető élete hátralévő részét rács mögött fogja tölteni.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik